Fények és árnyékok Budán, bedőlt egy áramszolgáltató

Felfüggeszti ügyfelei ellátását a JAS Budapest Zrt áramszolgáltató cég. A vállalat már október végén tájékoztatta a vevőit, hogy várhatóan nem tudja biztosítani az ellátásukat. Mutatjuk, mi vezetett ide, és mi jön ezután.


Ügyfelek, akiket átvesznek

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívást tett közzé, hogy a cégnek legalább az egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfelei, tehát a lakosság és az önkormányzatok ne maradjanak áram nélkül. Őket minden bizonnyal végül egy úgynevezett végső menedékes veszi át, amely valószínűleg az állami MVM lesz. A cég azért került nehéz helyzetbe, mert ősz elején a gáz drágulása miatt az áram ára is elszállt.

A legtöbben védik magukat az ilyen helyzetekre. A piac eddig általában úgy működött, hogy a céges fogyasztók készítettek egy előrejelzést arról, nagyjából mennyi gázra és villamosenergiára lesz szükségük az év különböző időszakaiban, és erre a mennyiségre szerződtek le a kereskedővel, jellemzően egy évre. Legtöbbször fixálták is az árat, azaz a cég egy évig meghatározott díjért kapta az áramot. Ilyenkor normál esetben a kereskedő szintén előre leköti a vállalatoknak beígért mennyiséget az erőműveknél. Ezzel ugyan rögzíti a nyereségét az ügyleten, de egyben megszünteti a kockázatot is, hiszen előre megveszi és el is adja az áramot- írja összefoglalójában a G7 gazdasági portál.

Aki kockáztatott, bukott

Az elmúlt években kialakult egy rizikósabb gyakorlat is, amelynél a szerződéseket nem fedezik le ilyen erőművi beszerzéssel. Azaz úgy adták el a cégeknek az áramot, hogy nem vették meg előtte, csak később, az év folyamán. Így több nyereséget lehetett elérni akkor, ha később alacsonyabb áron sikerült bevásárolni.

Ám az a stratégia, ami az előző években működött, most hatalmas bukást hozott, mert az áram folyamatosan drágult. Így a villamosenergiával tőzsdéző kereskedők nem tudtak olcsóbban vásárolni, egy pont után pedig egyértelművé vált, hogy minden olyan ügyleten, amit nem fedeztek le, rengeteget buknak.


The Conversation

Ne hagyd ki!