Egyes tüzelőanyagokból készlethiány is felléphet
Fotó: Shutterstock

Elképesztő árakra számíthat, aki kályhával fűtene a télen

Az egekben jár a tűzterek és az alapanyagaik ára, emellett jellemzően a kályhaépítők sem tudnak több munkát vállalni az idén. Párhuzamosan a kereslet növekedésével a tüzelőanyagok költsége is elszállt, ráadásul a fabrikett több áruházban is hiánycikk.


Modern eszközökkel csökkentenénk a rezsit

Korábban írtuk, hogy sokszorosára nőtt az érdeklődés az online kereskedelmi platformokon az olyan kisebb fogyasztású, korszerűbb termékek iránt, amelyek csökkenthetik a rezsidíjakat. Az Olcsóbbat.hu-n például hétszer annyian kerestek bojlert, valamint ötször többen hűtő- és fagyasztószekrényt, illetve mosogatógépet a bejelentést követő napokban, mint azt megelőzően. Keresettebbek lettek a tűzhelyek is, viszont a leglátványosabb kereslet-növekedés a kályhák, kandallók esetében volt, körülbelül 14-szeres

Noha az érdeklődések, illetve a webshopok oldalaira való átkattintások nem jelentik automatikusan a vásárlások ilyen arányú megugrását is, az bizonyos, hogy a rezsiköltségek drasztikus megemelkedésének lehetősége a lakosság széles körét sarkalta megtakarítási megoldások keresésére. Várható, hogy (alacsonyabb szinten) a további hetekben is fennmarad a fokozott érdeklődés a felsorolt termékkörök iránt, és az első emelt összegű rezsiszámlák kézbesítését követően egy újabb érdeklődési hullám is elindul majd ebben a termékkörben

- nyilatkozta július végén Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője.

Drágult a brikett

A kályhákra, a kandallókra és a tüzelőanyagokra a kereslet növekedése a napokban már nem csak az online térben látszik. A kereskedők jellemzően nem tudnak fix árakat mondani a tüzelőanyagokra manapság, amit a kiszámíthatatlan üzemanyag- és energiaárakkal indokolnak. Azonban amíg a rezsicsökkentés átalakítása előtt jellemzően 150 ezer forint körül alakult a jó minőségű keményfa téglabrikett tonnánkénti ára, addig ma 250-260 ezer forint között kell fizetni érte – írja a HVG.

Emellett készlethiánnyal is érdemes számolni egyes tüzelőanyagokból, hiszen a nagyobb barkácsáruházak többségében gyakran nem lehet kapni téglabrikettet. Ez azonban leginkább logisztikai problémákkal magyarázható, hiszen az egyes fuvarokra akár több hetes is lehet a várakozási idő, annyire elfoglaltak a fuvarozók.

Keressük a kandallókat

Akad olyan tűzhelyekkel foglalkozó cég is, amelynek megtízszereződött a forgalma a rezsiváltozást bejelentése után.

Nyáron meg volt tömve a raktárunk, több ezer termékünk állt bent, azóta azok mind elfogytak

- nyilatkozta Baranyai Zoltán, a kályhákkal és kandallókkal kereskedő Warnex-Global Magyarország Zrt. marketingese.

Emellett a tűzterek építésére is rendkívül nagy lett az igény, amivel párhuzamosan elszállt az áruk is. Amíg korábban akár 6-700 ezer forintból kijött egy épített kályha, addig most csak a tűzterek kialakítása kerül ennyibe. Továbbá ezek alapanyagaira is jellemzően hónapokat kell várni.

Ne hagyd ki!