Az év végéig biztosan maradnak a rezsicsökkentett árak
Fotó: Shutterstock

Idén marad a rezsicsökkentett gáz-, áram- és távhőár

Ebben az évben nem emelkedik se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, a rendszerhasználati díjhoz sem nyúlnak hozzá idén – jelentette be az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter hozzátette: az átlagfogyasztási korlát feletti lakossági piaci ár egyelőre április 30-ig változatlan marad, írja a portfolio.hu.


A miniszter a rezsicsökkentési rendszerre és a 2023-as költségvetésben négyszereződő Rezsivédelmi Alapra utalva elsimerte, hogy „ennek a költségvetésen keresztül mindannyian fizetjük az árát”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az MVM az elmúlt hónapokban több olyan programot is kezdeményezett, amikor önhibáján kívül szembesülnének bizonyos társadalmi csoportok megugró rezsivel (pl. bérlakás, egyházi-önkormányzati lakások), és ilyen esetekben is segítséget kellett nyújtani.


A miniszter szerint nem öncél eljutni az energiafüggőség helyzetéből az energiaszuverenitáshoz, hiszen azt már előre lehet látni, hogy a jelenlegi 44 TWh körüli éves áramfogyasztás 2030-ra 68 TWh-ra fog nőni egyrészt az iparosítás, másrészt a gazdaság és a társadalmi elektrifikációs folyamatai miatt. Leszögezte, hogy bár jelentősen nőnie kell az áramtermelési kapacitásoknak, de ezzel együtt is „csökkenteni óhajtjuk az energiafelhasználásban a földgáz súlyát”, és ez még azzal együtt is így lehet, hogy közben a kormány döntése értelmében „három nagy CCGT-t tervezünk megépíteni az elkövetkező években”. Ezek nagy, 500 MW körüli méretű rugalmas, kombinált ciklusú gázerőműveket jelentenek.

A megújuló energiatermelési kapacitások kapcsán jelezte: „a napelemek mellé bejönnek a szélkerekek és sokkal jobban szeretnénk kiaknázni a geotermiát fűtésre és áramtermelésre is”. Leszögezte: „létkérdés, hogy képesek legyünk az így megtermelt villamos energiát tárolni, ehhez igen jelentős összegeket kell befektetni”. „Mem szeretnénk lemondani” Paks I. üzemidő-hosszabbítási terveiről és Paks II. kapcsán megjegyezte: „reméljük, hogy minél hamarabb rendszerbe áll és nem mondunk le adott esetben további opcióról sem”, írja beszámolójában a portfolio.hu.


Ne hagyd ki!