Az e-autopalyamatrica.hu összegyűjtötte a nyári utazások legnépszerűbb célországainak autópályadíj-fizetési tudnivalóit. Előtte még két fontos dolog, amire figyelned kell.



Indulás előtt mindenképpen győződj meg arról, hogy az adott országba milyen útiokmánnyal léphetsz be. A külügyminisztérium honlapján megtalálhatók az aktuális beutazási és kiutazási feltételek (a COVID19 miatt különösen fontos tudni, hogy hogyan igazolhatjuk a védettségünket). Ha az utolsó pillanatban derül ki, hogy útlevél szükséges, vagy lejárt az útleveled, lehetőséged van úgynevezett soron kívüli vagy sürgősségi útlevelet igényelni. Általában az ügyintézés 3-4 hetet is igénybe vehet, de ha szükséges, akár 7 napon belül vagy 24 óra alatt is hozzájuthatsz az úti okmányunkhoz sürgősségi pótdíj fizetése mellett.

Amennyiben gépjárművel utazol a célországba, győződj meg arról, hogy jogosítványod (illetve egészségügyi alkalmassági igazolása) érvényes és – amennyiben az Európai Unión kívülre utazol – hogy kiváltottad a nemzetközi jogosítványod. Utóbbit a lakhelyed szerinti okmányirodában válthatja ki.

Ennyit és így kell fizetni

Nincs két olyan ország, ahol ugyanannyit kellene fizetnünk az autópályákért. Az egyes országokban a díjak beszedését alapvetően két módon oldják meg: a matricás (időalapú) és a kapus rendszerrel. Utóbbi általában jóval drágább, és bizonyos időszakokban komoly torlódások is kialakulnak. A kapus megoldás előnye, hogy tényleg csak azért az útért fizetünk, amit használunk, viszont ez rendszerint jóval több, mint ha időalapon fizetnénk.

Ausztria

Ausztriában is a hazaihoz hasonló időalapú matricás rendszer van érvényben. A matricát a szélvédőre kell ragasztani, amely a hazai benzinkutakon is megvásárolható. 2017. november 8-tól bevezetésre került az online megvásárolható e-matrica is. A 10 napra szóló autópálya-matrica ára: 9,50 euró. a 2 hónapra szólóé 27,80 euró. Az éves 92,50 euróba kerül. A 10 napos matricánál a lyukasztás napja az első nap. A lakókocsi, utánfutó nem matricaköteles.

Bosznia-Hercegovina

Itt kapus rendszer van érvényben, azonban 20% kedvezményre jogosító elektronikus autópálya-kártya is váltható (ennek ára 39 BAM – konvertibilis márka – azaz kb. 7200 Ft), amely lehetővé teszi az automatikus fizetést is.

Bulgária

Bulgáriában is matricás rendszer van érvényben. A hétvégi jogosultság ára 10 leva (kb. 1800 Ft), a heti: 15, a havi 30, a negyedéves 54, míg az éves matrica 97 levába kerül.

Csehország

Csehország autópályáin szintén e-matricás rendszer van érvényben. A személyautókra vonatkozó 2021. évi díjak a következőképpen alakulnak: a 10 napos matrica ára 310 korona, míg az 1 hónapig érvényes 440 koronába kerül, az éves 1500 korona. Motorkerékpárral az autópályák használata ingyenes. Csehország jelenleg 8 autópályával rendelkezik, a D0-s, D1-es, D2-es, D3-as, D5-ös, D8-as, D11-es és D47-es autópályákkal, valamint több főúttal, melyek az R betűs jelzést kapták. 878 km autópálya és gyorsforgalmi út üzemel, melyből 500 km az autópálya.

Franciaország

Franciaországban fizetőkapus rendszer működik, személyautós használattal az egyes szakaszokért 5 és 80 euró közötti összeget kell kifizetnünk. A kapuknál készpénzt, bankkártyát és hitelkártyát is elfogadnak. Léteznek nem fizetős autópálya-szakaszok is, valamint a fizetős szakaszokat felhajtó előtt mindig a "PÉAGE" felirattal jelzik. Franciaország nagyon fejlett úthálózattal rendelkezik (12000 kilométer). Európában itt található a leghosszabb úthálózat, amely behálózza az ország összes települését. Az autópályák közúti jelzése kék alapon feltüntetett autópálya logóból áll.

Horvátország

A legnépszerűbb autós célpont Horvátország, itt ugyancsak kapus rendszeren keresztül tudunk fizetni az autópályák használatáért. Horvátországnak összesen 1251 kilométernyi autópálya útvonala van. A kapuknál készpénzzel (kuna, euró) és bankkártyával is fizethetünk, továbbá egy ENC nevű fedélzeti eszköz segítségével megállás nélkül, csupán lelassítva, kimondottan az eszköz használóinak kialakított külön sávon haladhatunk tovább a kapukon.

Lengyelország

Lengyelország is kapus rendszerrel szedi az útdíjat, az A1, A2 és A4 jelű autópályákon kell fizetni. Motorkerékpárral 0,5 zlotyi/km, személyautóval 1 zlotyi/km a tarifa.

Montenegró

Montenegróban nincsenek autópályák, fizetni csupán három helyen kell: a Sozina alagúton való áthaladás 2.5 euró/személygépkocsi összegbe kerül; a Lepetane komp használatának díja 5 euró/személygépkocsi; a 13 km-es Trebinje-Herceg Novi kétsávos útért 3 euró/személygépkocsi díjat kell kifizetnünk.

Németország


Németországban az autópályák használata személyautóval és motorkerékpárral minden szakaszon ingyenes.

Olaszország

Olaszországban is kapuknál kell fizetni – készpénzzel és bankkártyával, vagy vehetünk előre feltöltött Viacardot. Az autópályára történő felhajtáskor egy jegyet kapunk, a díjat az autópálya elhagyásakor kell kifizetni. Általánosságban elmondható, hogy az olasz autópályákon való utazás meglehetősen sokba kerül, a szakaszok díja 10 és 64,4 euró között alakul. Négy alagúton (Grand St. Bernard, Monte Bianco, Munt La Schera, Frejus) való áthaladásért is fizetnünk kell 15 és 47,4 euró közötti összeget.

Románia

Románia teljes úthálózatán matricás fizető rendszer van használatban. A személyautós kategóriában az 1 hétig érvényes matrica ára 3 euró, az 1 hónapig érvényes változat ára 7 euró. Jelenleg 748 kilométer gyorsforgalmi utat vehetnek igénybe a Romániában autózók.

Spanyolország

Itt is fizetőkapus rendszer van érvényben, kb. 9-10 euró/100 km tarifával kell számolnunk átlagosan.

Svájc

Az autópályák és autóutak használatához éves matricát kell vásárolni, mert nincs annál rövidebb ideig érvényes változat. Az éves díj 40 svájci frank.

Szerbia

Szerbiában is kapus rendszeren keresztül egyenlíthetjük ki az úthasználat díját. Fizethetünk készpénzzel is, de a kártyás fizetés a kapuk mindegyikénél lehetséges. Az egyes szakaszokért 1,5 és 6,5 euró közötti összeget kell leszurkolnunk.

Szlovákia

Északi szomszédunk autópályáin a miénkhez hasonló időalapú matricás fizető rendszer van érvényben. A matricát kötelező a szélvédőre ragasztva tartani. Személyautós kategóriában a 10 napig érvényes matrica ára 10 euró, az 1 hónapig érvényesé 14 euró. Motorkerékpárral az autópályák használata ingyenes.

Szlovénia


Szlovéniában a hazaihoz hasonló időalapú matricás rendszer van. Az 1 hetes matrica ára személygépkocsira (2A kategória) 15 euró, az 1 hónapos matrica ára 30 euró. A matricák beszerezhetők benzinkutaknál, akár Magyarországon is a MOL-kutaknál.

Ahol nem kell fizetni

Az egyes országokban az útdíjak mértéke általában a gépjármű tömegétől, emissziós osztályától és a megtett útszakasz hosszától függ. Bizonyos országokban egyes szakaszokon nem kell útdíjat fizetni, más államokban pedig egyáltalán nem. Az utóbbi csoportba tartozik például

  • Andorra
  • Ciprus
  • Észtország
  • Finnország
  • Izland
  • Liechtenstein
  • Luxembourg
  • Málta
  • Monaco
  • Ukrajna

és a Vatikán, ahol a személygépkocsik számára nincs útdíj, azonban előfordulhat, hogy különböző pótdíjakkal kell számolni egyes alagutak, hidak és városok esetén, olvasható az összefoglalóban.

The Conversation

Friss

FotóShutterstock

A Continental válasza Lázár kirohanására: kész visszaadni a támogatás egy részét

Az állami támogatás dolgozói létszámmal kapcsolatos feltételeit valóban nem tudják teljesíteni az autóipar lejtmenete miatt, de mindezt már korábban jelezték a kormánynak. A cég kész visszafizetni a támogatás egy részét.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Jó hír a fogyasztóknak és az állatartóknak: kikerülhet az antibiotikum a takarmányból

Egyedülálló takarmány-adalékanyag kifejlesztésén dolgozik a Dr. Bata Zrt. A kifejleszteni kívánt termék preventív alkalmazásával csökkenhetne vagy teljesen elhagyható lenne az antibiotikumok felhasználása, ezért egészségesebb állományt és a gyarapodási mutatók javulását várják a szakemberek.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Rendeződhet-e az állami és magánegészségügy viszonya?

A magánegészségügy felemelkedése már évtizedes történet, lassan egyre inkább igénybe veszi a lakosság, mint az állami egészségügyi ellátást, holott a legtöbben fizetik a TB-t. Emellett az állami egészségügyi kezelések nem minden esetben mérhetők össze komplexitásukban, előfordul, hogy egy-egy fontos szűrésre vagy beavatkozásra magánintézménybe küldik a pácienseket. Idén még nagyobb lett a szakadék a két intézményi forma közt, a piac rohamos gyorsasággal alakul át e téren is.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!