Rangos elismerést kapott a budapesti repülőtér
Fotó: Shutterstock

Európa legjobb reptereivel került egy kategóriába a budapesti

Háromról négycsillagosra emelte a Liszt Ferenc repülőtér besorolását a légiközlekedés kutatásával foglalkozó szervezet. Az elismeréssel Európa legjobb reptereivel került egy súlycsoportba a budapesti. Szüksége is lehet a javuló szolgáltatásaira, hiszen zűrös nyár elé nézhet az európai légiközlekedés.


Rangos elismerést kapott a Liszt Ferenc repülőtér

A legjobb európai repterekkel került egy kategóriába a budapesti. A Skytrax nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet idén márciusban vizsgálta meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásainak a színvonalát ötszáz szempont alapján. Ezt követően a minősítését a korábbi háromról négycsillagosra emelték.

Ezzel az elismeréssel olyan repterekkel került egy súlycsoportba az utazási élmény területén, mint például a londoni Heathrow, az amszterdami Schiphol, vagy a barcelonai és a bécsi légikikötők.

A Liszt Ferenc közleménye megjegyzi, az elismerés megerősítést jelent nekik abban, hogy az elmúlt évek százmilliárdos fejlesztéssorozatát nagyra értékeli az utazóközönség.

Zűrös lehet a nyár az európai reptereken

Egyébként arra számít a legtöbb európai légitársaság, idén nyáron elérheti, vagy legalább megközelítheti a világjárványt megelőző, utolsó, 2019-es szezon csúcsforgalmát. Azonban ez nagyban függhet attól, végigsöpör-e egy jelentősebb sztrájkhullám a kontinens repterein. A légi szektort továbbra is munkaerőhiány sújtja, valamint az ágazati szakszervezetek érdekérvényesítő képessége is erős maradt. A kiugró infláció miatt pedig jelentősen emelkedtek a bérigények.

Az idei húsvétot is járattörlések szegélyezték. Például több mint 33 ezer Franciaországot érintő járatot töröltek. A párizsi repülőtereket üzemeltető Aéroports de Paris (ADP) forgalmi jelentése pedig 470 ezer utas „elvesztéséről” tesz említést az első negyedévben. Az utasszámcsökkenést elsősorban a sztrájkokkal magyarázzák.

Az Egyesült Királyságban szintén a húsvéti időszakban szintén több mint 33 ezer repülőjárat nem indult el hasonló okok miatt, valamint Portugáliában is bérsztrájk bénította a forgalmat. De Németország sem úszta meg a sztrájkhullámot, ahol a Verdi szakszervezet a biztonsági személyzet éjszakai és hétvégi pótlékjainak emeléséért küzdött számos reptéren.

A légitársaságok is panaszkodnak, nemcsak az alkalmazottjaik

A világjárvány nehézségeiből éppen csak kimászó európai légitársaságok szerint igazságtalan, hogy egyedül rajtuk verik el a port a légiközlekedés problémái miatt. Ezért forszírozzák a repülőtér-üzemeltetők és más iparági szereplők anyagi felelősségvállalását is.

A BEUC egy összesen 32 európai ország fogyasztóvédelmi érdekképviseletei nevében fellépő ernyőszervezet. Ők azért lobbiznak, hogy a repülésért ne előre, hanem inkább a szolgáltatás után fizethessenek a fogyasztók. A változtatást azzal indokolják, hogy egy pórul járt utas akár hónapokig küzdhet a pénze visszaszerzéséért manapság.


Ne hagyd ki!