A Ryanair már érzi, mekkora lökést jelenthet az utazási korlátozások feloldása
©Morris71/123RF.COM

A ramaty év után felpörgetné a tempót a Ryanair

A Ryanair az elmúlt évben 80 százalékkal csökkentette járatainak számát, ami 815 millió eurós veszteséget jelentett a cégnek. A vezérigazgató bizakodó jövőképet vázolt fel a napokban – írja a Reuters.


Európa egyik meghatározó diszkont légitársaságának 149 millió utas szavazott bizalmat a pandémiát megelőző évben. Ez a szám tavaly alig érte el a 27,5 milliót. A légitársaság 80 és 120 millió közötti utasszámmal kalkulál a jövő márciusban záródó fiskális évre. Optimizmusuk nem alaptalan, az enyhítések hatására máris megugrottak a foglalási számok.

Nagy a bizonytalanság

A Ryanair szerint egyelőre lehetetlen pontos profit-előrejelzést adni az idei évre. Hozzátették, ha az EU oltási kampánya tartja a mostani ütemét, akkor maguk mögött hagyhatják a katasztrofális eredményeket.

A társaság vezérigazgatója elmondta, már látszanak a kilábalás jelei. Április elején hetente átlagosan 500 ezer ember foglalt jegyet a légitársaságnál, ez a szám mostanra 1,5 millióra nőtt. Az aktuális negyedévben 5-6 millió utassal kalkulál a vezérigazgató, amihez hozzátette:

Ha bízhatunk az előrejelzésben, amely szerint szeptemberre Európa lakosságának nagy része be lesz oltva, akkor úgy véljük, erős fellendülésre számíthatunk.

További pozitívum lehet a vállalatnak, hogy Nagy-Britannia feloldotta az utazási korlátozást Portugáliába. A Skyscanner adatai alapján a bejelentést követően 616 százalékkal nőtt a foglalások száma az Ibériai-félsziget délnyugati államába.

Negatív pozitívum

Az ír légitársaság az elmúlt 35 évben folyamatosan nyereségesen működött, a tavalyi 834 millió eurós veszteségre még nem volt példa. Michael O'Leary hozzátette, 19 millió euróval így is javítottak az előrejelzett veszteségen.

A megnövekedett igényekre készülve a Ryanair megrendelt 210 darab 737 MAX típusú gépet a Boeingtől, melyek első példányai május vége felé érkezhetnek a társasághoz. O'Leary szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez teljesül, ugyanis az alkatrészhiánytól kezdve a megnövekedett igényeken át egészen a munkaerőhiányig, számos gond terheli a repülőgépgyártó vállalatot is.


Ne hagyd ki!