Japán Ruby Roman szőlőfürt vörös, óriási szőlőszemekkel egy bambusztálon, ez a világ legértékesebb szőlője

Az Isikava prefektúra gyümölcstermelői 1995-ben gondoltak egyet, és úgy döntöttek, kifejlesztenek egy új, nagyszemű vörös szőlőfajtát. Akkor még nem is sejtették, hogy a világ legdrágább szőlőjét alkották meg.



A japán római

Japánban hatalmas tisztelet övezi a gyümölcsöket. Igazi luxusterméknek számítanak, amelyeket gyakran nem is saját fogyasztásra, hanem ajándékba vásárolnak a helyi lakosok. Éppen ezért a szupermarketek gyakran nem árulnak olyan terméket, amely foltos, vagy nem megfelelő formájú. A Ruby Roman szőlő azonban még a gyümölcsök közül is kimagaslik.

A Ruby Roman több szempontból is különleges. Egyrészt a Ruby szőlőszemek négyszer akkorák és jóval édesebbek, mint egy átlagos szőlőszem. Másrészt a világ legdrágább szőlőjéről beszélünk, amelynek egyetlen fürtje 2020-ban egy árverésen 12 ezer dollárért, azaz nagyjából négymillió forintért kelt el.

Nézzük, miért kerül egyetlen szőlőszem akár 400 dollárba!

Speciális bánásmód

A gyümölcsöt csak és kizárólag az Isikava prefektúrában termesztik, többnyire üvegházakban, ahol jobban kontrollálhatják a környezeti hatásokat. A termelők minden egyes szőlőszemet gondosan felügyelnek, hogy egy fürtben minden szem teljesen egyforma legyen. A megfelelő méret eléréséhez szőlőritkító berendezéseket és ollókat használnak.

Óriási szerepe van a fénynek is, amelyet levelek hozzáadásával vagy eltávolításával szabályoznak. A prefektúra gazdái egy informatikai magáncéggel közösen még egy speciális programot is kifejlesztettek, amelynek segítségével meghatározhatják, hogy éppen mennyi fényre van szükségük a szőlőszemeknek.

Egy másik fontos tényező a hőmérséklet, amelyet az üvegházak oldalainak és tetejének kinyitásával szabályoznak. A cél, hogy minél hűvösebb és szellősebb környezetben növögessenek a fürtök.

Rengeteg munka van a Ruby szőlővel, de még a komoly erőfeszítések ellenére is nagyon sok szőlőszem egész egyszerűen nem éri el a minimum követelményeket. Ennek következtében igen limitált a Ruby-utánpótlás a piacon. A tisztánlátás kedvéért: 2020-ban 25 ezer fürtöt bocsátottak áruba, ami elenyésző mennyiség Japán 163 ezer tonnás éves szőlőterméséhez képest. Ettől függetlenül megéri bíbelődni az óriásszőlővel.

Nézzük az árakat!

Ha a méret és az ízvilág tökéletes, még akkor sem dőlhetnek hátra a termelők, ugyanis a szőlőszemek színe is sokat számít. Ha szemek megjelenése beleesik egy szűk színskálába, akkor egy fürtöt akár 450 dollárért is el lehet adni.

Az értékesített fürtök 90 százaléka kiváló minősítést kap, ezek piaci ára 90 és 140 dollár között mozog. A maradék szűk 10 százalék a „speciálisan kiváló" minősítést kapja, ezek már 180 dollárnál kezdődnek, és mint említettük, a 450 dolláros árat is elérhetik. Létezik azonban még egy kategória: a prémium.

Évente csupán egy, jó esetben kettő fürt felel meg a prémium minősítésnek. Egy prémium szőlőfürt alsó hangon 1000 dollárt, azaz nagyjából 326 ezer forintot is megér. Persze ez csak az induló ár, ugyanis különlegességük miatt a prémium szőlőket többnyire árverésre bocsátják.

Ahogy cikkünk elején említettük, 2020-ban kelt el az eddigi legdrágább Ruby Roman szőlő, amelyet 12 000 dollárért vásároltak meg.

Ne hagyd ki!