Elálló fülű kisbaba hason fekszik és örül
Fotó: Shutterstock

Komposztálható babaruhákat dob piacra a H&M

Újdonsággal jelentkezik májusban a H&M. Olyan babaruhákkal lepik meg a vásárlókat, amelyek használat után újrahasznosíthatók.


A 12 darabos, biopamut alapanyagú kollekcióban lesznek egyebek között takarók, sapkák, felsők és nadrágok. Áruk 4,99 dollártól 17,99 dollárig terjed majd, ami

átszámítva nagyjából 1700-6300 forint.

Kompromisszumok nélkül

Az új babaruhák száz százalékig biológiailag lebomlók, még a ruhák mintáihoz használt festék is

- mondta Abigail Kammerzell, a H&M fenntarthatóságért felelős amerikai részlegének vezetője.

Arra is figyeltek, hogy ne legyenek rajtuk gombok, vagy bármilyen fém. Ez azért fontos, hogy a ruhácskák valóban teljesen lebomlók legyenek, és akár az otthoni komposztgyűjtőben is végezhessék.

Az új kollekció megkapta a Cradle and Cradle minősítést, ami igazolja, hogy

a gyártás során nem használnak emberre és környezetre káros kémiai anyagokat, illetve kizárólag újrahasznosított vízzel és megújuló energiával dolgoznak.

Nyögi a bolygó

Ez az első komposztálható ruhakollekciónk

- hangsúlyozta Kammerzell.

Hozzátette, hogy a H&M-nek világszerte több mint négyezer üzlete van, ez lehetővé teszi, hogy változásokat kezdeményezzenek a divatiparban. Céljuk, hogy a fenntarthatósági törekvések élére álljanak, és tegyenek az ellen, hogy a ruhák a háztartási szemétbe kerüljenek.

Az úgynevezett fast fashion láncok– köztük a svéd H&M is - nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy világszerte tonnaszámra dobálják a használt ruhákat a szemétbe az emberek.

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal becslése szerint 2018-ban csak az Egyesült Államokban

17 millió tonna textilhulladék került a szemétbe, ennek nagy része ruhanemű volt.

Ez a legutolsó elérhető adat. Az újrahasznosítás mértéke eközben mindössze 14,7 százalékos volt, ami 2,5 millió tonnának felel meg.

A H&M már korábban is tett lépéseket a textilhulladék csökkentése érdekében. 2013-ban globális ruhagyűjtő programot indítottak, és célul tűzték ki, hogy 2030-ra minden náluk kapható ruhanemű újrahasznosított vagy fenntarthatóan előállított alapanyagból készüljön.

Arról, hogy Áder János köztársasági elnökként arra buzdított, vegyünk kevesebb, de tartós vagy használt ruhát, itt lehet olvasni.

Ne hagyd ki!