Narancssárga rab ruhában, bilincsben kíséri a börtönőr a cellájába az informatikust, aki meghackelte munkaadói rendszereit
Fotó: Shutterstock

Bosszút akart állni az informatikus, börtön lett a vége

A brit Adam Georgeson nem viselte jól, hogy kirúgták munkahelyeiről. Bosszúból kibertámadást indított ellenük, de végül ő húzta a rövidebbet.



Második esély

Egy informatikust börtönbe zártak, miután egy iskola és egy informatikai cég ellen „kiberhadjáratot” indított-írja a BBC.

A 29 éves Adam Georgeson 2016-ban kezdte pályafutását gyakornokként a Market Harborough-i iskolában. Georgeson azt „elfelejtette” közölni, hogy korábban két alkalommal is elítélték csalásért. Az iskola végül rájött, 2017 februárjában elbocsátották.

Ezt követően állást kapott egy rutlandi informatikai és távközlési cégnél, a Millennium Computer Services-nél.

A bírósági dokumentumokból kiderült, hogy Georgeson a Millenium alkalmazásában állt, amikor 2021. január 16-án meghackelte az iskola rendszereit saját, otthoni számítógépéről. Távolról hozzáfért az intézmény szervereihez, valamint a szervereket szintén távolról elérő szülők és diákok gépeihez. Georgeson rengeteg, kritikusan fontos adatot letörölt, amelynek következtében a távoktatást is szüneteltetni kellett a koronavírus-járvány kellős közepén.

Az iskolának nagyjából 15 ezer fontos (6,4 millió forint) kárt okozott. 29 szülő és diák gépét is feltörte. Egy édesanya is áldozatul esett a támadásnak, aki 18 hónapnyi egyetemi munkáját veszítette el, illetve egy apuka is, akinek körülbelül 1000 személyes fényképétét törölte le a bosszúszomjas IT-szaki.

A Leicestershire-i rendőrség kiberbűnözés elleni csoportja végül az IP-címe alapján találta meg Georgesont. A vádlottat letartóztatták, tettét azzal indokolta, hogy „unatkozott” és „kíváncsi” volt. Végül óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Georgeson nem tanult az esetből.

Nem játék

Miután letette az óvadékot, Georgeson a Millennium Computer Services hitelkártyáját arra használta, hogy számítógépes felszerelést vásároljon (az ő kártyáját a rendőrség lefoglalta). Végül erről a munkahelyéről is kirúgták, viszonzásul a Milleniumot is meghackelte.

A támadások miatt az IT-cég alkalmazottjai nem tudták használni az elektronikus levelezőrendszert, illetve a munkahelyi számítógépeiket sem.

A kiberbiztonsági szakértők végül ismét nyakon csípték a frusztrált fiatalembert. Georgeson beismerte tetteit, Mark Watson bíró végül jogerősen 21 hónapos börtönbüntetést szabott ki. rá

Ne hagyd ki!