Big Ben brit zászló

Egyre több brit mond le az útleveléről – ez az oka

A Brexit óta emelkedik azoknak a száma, akik úgy döntenek, hogy lemondanak brit állampolgárságukról. A jelenség azonban tömegesnek nem mondható.


A brit állampolgárságról lemondók száma 2020-hoz képest 2021-ben 30 százalékkal nőtt, ami hatszor több, mint egy évtizeddel korábban volt. Egészen pontosan 868-an döntöttek úgy 2021-ben, hogy lemondanak brit útlevelükről. Így a 2011-2021-es időszakban összesen 6507 ember intett búcsút állampolgárságának – számolt be a SchengenVisa.

A számokat kommentálva Maryem Ahmed, az OTS Solicitors bevándorlási osztályának vezetője elmondta, hogy nincs konkrét oka annak, hogy az emberek miért döntenek úgy, hogy feladják állampolgárságukat. Eltérőek a körülmények, az élethelyzetek.

Bár feltehetőleg az egyik indok a kettős állampolgárság kérdése lehet.

A kettős állampolgárság korlátozása bonyodalmakhoz vezetett az Egyesült Királyság azon polgárai számára is, akik jogszerűen tartózkodnak az EU-ban. Az uniós tagállamok többsége ugyanis megköveteli, hogy a külföldiek csak egy ország állampolgárságával rendelkezzenek.

A szakértő azt is megjegyezte, hogy a legtöbb uniós ország tartózkodási engedélyt ad ki a brit útlevéllel rendelkezők számára. Mindazonáltal a tartózkodási engedély nem teszi lehetővé számukra, hogy teljes jogú polgárok legyenek – például nincs szavazati joguk –, és emiatt egyesek úgy döntenek, hogy lemondanak útlevelükről.

Emellett azok, akik versenyképesebbek szeretnének lenni az unió munkaerőpiacán, többnyire úgy döntenek, hogy lemondanak a brit állampolgárságról, mivel az EU-s útlevél több lehetőséget biztosít számukra.

A Nemzeti Statisztikai Hivatal augusztus elején közölte, hogy 2021-ben csupán 43 ezer uniós állampolgár kért munkavállalási, családi vagy tanulmányi vízumot, ami látványos csökkenés a Brexit előtti időkhöz képest, amikor akár 430 ezer uniós polgár érkezett az Egyesült Királyságba.

Ne hagyd ki!