EU-s zászlók
Fotó: Shutterstock

Elmondta az EB elnöke, mi lesz a hazánknak járó EU-s pénzzel

Noha az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény elfogadásával Magyarország teljesítette a kohéziós alapok lehívásának feltételeit, további aggályok miatt mintegy 20 milliárd euró marad mindaddig befagyasztva, amíg a magyar kormány nem teljesíti az összes szükséges feltételt - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.


Ursula von der Leyen, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzete és a befagyasztott uniós pénzeszközökről tartott vitán kiemelte, az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény szavatolja a bírói függetlenség megerősítését, és korlátozza az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás lehetőségét. "Ezt kértük, Magyarország pedig teljesítette" - fogalmazott.

A szexuális kisebbséget érintő jogokkal, az akadémiai szabadsággal és a menedékjoggal kapcsolatos aggályok miatt visszatartott pénzeszközök azonban mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Magyarország nem teljesíti az összes szükséges feltételt - szögezte le az uniós bizottság elnöke.

Célunk mindig is az volt, hogy olyan reformokat szorgalmazzunk a tagállamokban, amelyek javíthatják minden európai életét

- fogalmazott.

A politikus emlékeztetett arra, hogy időközben Magyarország előfinanszírozást kapott a gazdasági helyreállítást segítő RePowerEU program keretében, ahogy más tagállamok is. Az előfinanszírozásnak nincs feltétele. Ezek a szabályok mindegyik tagállamra vonatkoznak. Hangsúlyozta, a pénzek felhasználását a brüsszeli testület nyomon fogja követni. Az unió érdekeinek, köztük a költségvetés védelme érdekében az Európai Bizottság minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter beszédében azt mondta, az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége aggódik a jogállamiság európai helyzete miatt. Mivel nem akarja, hogy sérüljön a jogállamiság elve Magyarország esetében sem, folytatja a 7-es cikk szerinti eljárást, miközben párbeszédet folytat a magyar kormánnyal. (Forrás:MTI)

Ne hagyd ki!