Ázsiában összpontosul a világ chipgyártása
Fotó: Shutterstock

Az Intel vezére bemondta, meddig húzódhat a chiphiány

A korábbi várakozássokkal ellentétben jövőre sem valószínű, hogy megszűnik a hiány félvezetőkből, illetve chipekből az Intel vezérigazgatója szerint. Új előrejelzéssel állt elő a szakember.


Még évekig tolódhat a félvezetők hiánya

A globális problémák, amelyek az ellátási láncok szakadozásához vezettek, tovább tarthatnak, mint azt korábban sejteni lehetett. Jövőre sem valószínű, hogy lesz elég félvezető, vagy rendelkezésre fog állni néhány kulcsfontosságú gyártási eszköz – írja a hwsw.hu informatikai portál Pat Gelsinger-re, az Intel vezérigazgatójára hivatkozva.

Részben ez az oka annak, hogy jelenleg úgy gondoljuk, hogy az általános félvezetőhiány 2024-ig nyúlik a korábbi 2023-as becsléseinkhez képest, mivel a hiány már a berendezéseket is elérte

– nyilatkozta Gelsinger.

A szakember szerint Sanghaj zárlata és az ukrajnai harcok is rávilágítanak arra, hogy nagy szükség lenne a földrajzilag kiegyensúlyozottabb félvezetőgyártásra.

A szakértő azután nyilatkozott a témában, hogy a Wall Street-nál óvatosabb második negyedéves előrejelzést közölt a cége. Annak ellenére volt pesszimista a kaliforniai központú chipgyártó, hogy az első negyedéves eredményei meghaladták a várakozásokat.

Keresi a megoldást az Intel

Februárban múlt egy éve, hogy a szakember átvette az óriásvállalat irányítását. Azóta a felmerülő globális problémákra adott válaszként megemelte a félvezetőgyárak építésére szánt költségeit az Egyesült Államokban és Európában is. A hír kapcsán érdemes megemlíteni, hogy jelenleg a világ chipgyártása Ázsiára koncentrálódik

Az Intel arról tájékoztatott, hogy 33 milliárd euró fog fektetni a chipgyártásba az EU hat országában. Ezek közül kiemelendő a német beruházás, hiszen ott két új félvezetőgyárat készül indítani az amerikai cég. Különösen fontos ez abból a szempontból, hogy Németországot érintette legrosszabbul a félvezetőhiány, hiszen jelentős autóipari központ. Azonban csak öt év múlva indulhat be az új üzemekben a gyártás.

Túl gyorsan fejlődött a technológia?

A szakember szerint az is mélyítette a nemzetközi félvezetőhiányt, hogy jelentősen megnőtt rájuk a kereslet azután, hogy elterjedtek a gépi tanulásos megoldások, az 5G és az edge computing. A gyors fejlődés váratlanul érte a félvezetők piacának szereplőit, akik jellemzően több évre kalkulálnak előre a piaci igényekkel.

A problémák azonban nem csak az Intelt érintik. A Qualcomm kaliforniai székhelyű tervezőcég sem képes egyik nagy vásárlójának sem elegendő, mobiltelefonoknál használt alkalmazás-processzort gyártani. Ők korábban úgy nyilatkoztak, hogy idén számottevő lehet a javulás 2020-hoz képest, mostanra azonban már elhúzódó válsággal kalkulálnak.

Ne hagyd ki!