McDonald's logó egy modern épületen
Fotó: Shutterstock

Bántották a gyerekek a mekis dolgozókat, ezért kitiltották őket

Egy liverpooli McDonald's kitiltotta a kiskorúakat: délután öt után 18 éven aluliak szülői felügyelet nélkül nem léphetnek be.


Az intézkedésről azután döntöttek, hogy az angliai város központjában lévő, non-stop nyitva tartó üzletben a dolgozók verbális és fizikai bántalmazásnak voltak kitéve – közölte a gyorsétteremlánc egyik szóvivője.

Antiszociális kiskorúak

Az elmúlt hetekben elharapódzott az antiszociális viselkedés a környéken, és az embereinket számos abúzus érte – mondta a szóvivő az Insidernek.

A bűnelkövetés és az antiszociális viselkedés tekintetében a gyorsétteremlánc zéró toleranciát tanúsít, és átmenetileg tiltotta ki a kiskorúakat.

Nem volt könnyű döntés, folyamatosan együttműködünk a rendőrséggel a hasonló incidensek számának csökkentésében

– tette hozzá a szóvivő.

A szóban forgó liverpooli Meki közelében még két másik, 24 órán át nyitva tartó üzlet is van: az egyik négyperces, a másik tízperces sétára. Ebben a két McDonald’sben még nem vezettek be hasonló tiltást.

Randalíroznak, hogy kő kövön nem marad

A dél-angliai Chathamben egy McDonald’ben nemrég hasonló incidens történt: egy csapat gyerek felmászott az asztalokra, üvöltözött a személyzettel, és leköpte őket. Miután kitették őket, a személyzet elbarikádozta az ajtót, hogy ne tudjanak visszatérni. Az esetről videó itt látható.

A 18 év alattiak korlátozása nem újdonság. Tavaly szeptemberben egy kaliforniai hamburgerező tiltotta ki a felnőtt kísérő nélküli kiskorúakat, miután a mosdóban füveztek, üdítőt loptak a hűtőszekrényből, és tönkretették az egyik szomszéd Halloween dekorációját.

A vendéglátásban dolgozók közül páran úgy vélik, hogy a pandémia óta a vendégek durvábbak: jellemzőbb a balhé például a maszkviselés, a szociális távolságtartás betartatása miatt, illetve sokan nehezen viselik a lassabb kiszolgálást, ami a munkaerőhiánynak tudható be. Mások egyszerűen azon dühödnek be, hogy minden megdrágult az infláció miatt.

Ne hagyd ki!