Sok a fake news a kampányban, nekiment az EU a Metának
Fotó: Tada Images / Shutterstock.com

Sok a fake news a kampányban, nekiment az EU a Metának

Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján, mert a közösségi platformokat üzemeltető cég a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében feltehetően nem tesz eleget a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggő, lehetségesen megtévesztő hirdetések és politikai tartalmak kiszűrésével kapcsolatos követelményeknek - közölte az uniós bizottság.



A közleményben emlékeztettek arra: a digitális platformoknak meg kell felelniük a célzott dezinformációval és manipulációval szembeni védelemre vonatkozó követelményeknek. Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy az európai parlamenti választásokat megelőzően a Facebook és az Instagram esetében nem áll rendelkezésre a megtévesztő hirdetések terjesztésére, a félretájékoztatási kampányokra, valamint az esetlegesen hamis tartalmakra figyelmeztető, hatékony választásfigyelő eszköz - közölték.

Az ilyen tartalmak terjedése kockázatot jelenthet a polgári diskurzusra, a választási folyamatokra és az alapvető jogokra, valamint a fogyasztóvédelemre

Az uniós bizottság azt gyanítja, hogy az érintett szolgáltatásokon megjelenő illegális tartalmak megjelölésére szolgáló mechanizmus, valamint a felhasználói jogorvoslati és belső panasztételi mechanizmusok nem felelnek meg a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály követelményeinek, és hiányosságok mutatkoznak a nyilvánosan elérhető adatokhoz való hozzáférés tekintetében is.

Az uniós vizsgálat arra fog összpontosítani, hogy a Meta által biztosított szolgáltatások összeegyeztethetők-e az átláthatósági és felhasználói jogorvoslati kötelezettségekkel, valamint a polgári diskurzus és a választási folyamatok kockázatainak felmérésére és csökkentésére vonatkozó követelményekkel. Az Európai Bizottság elvárja, hogy a Meta együttműködjön azáltal, hogy haladéktalanul benyújtja a vonatkozó értékelés elvégzéséhez szükséges információkat. Az uniós bizottság arra is számít, hogy a Meta gyorsan megtesz minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsa szolgáltatása hatékony, valós idejű nyilvános ellenőrzését. Az Európai Bizottság jogosult arra, hogy intézkedéseket hozzon abban az esetben, ha a Meta által bemutatott intézkedéseket elégtelennek ítéli. (MTI)


Ne hagyd ki!