Nem a hűvös klíma miatt költöztek délebbre
Fotó: Shutterstock

Kiderült, ezért menekülnek a szupergazdagok Norvégiából

Miután megemelte a norvég kormány a legvagyonosabbak különadóját, rekordszámban költöztek el az érintett gazdagok az országból. Tavaly több szupergazdag hagyta el Norvégiát, mint az elmúlt 13 évben összesen. Idén tovább nőhet a kivonulók száma, ami jelentős adóbevétel-kiesést okozhat az államnak.


Több szupergazdag költözött el Norvégiából

Miután a norvég kormány 1,1 százalékra emelte a leggazdagabbak vagyonadóját novemberben, több mint 30 szupergazdag költözött el az országból csak tavaly. A szám nem tűnik nagynak, azonban a Dagens Naeringsliv című lap szerint az elmúlt 13 évben összesen sem vonultak ki ennyien a legvagyonosabbak közül Norvégiából.

Ráadásul arra számítanak, még több vagyonos hagyhatja el idén az országot az említett ok miatt. Ez pedig jelentős, több tízmillió koronás adóbevétel-kiesést jelenthet az államnak. Úgy tűnik, a kivándorló gazdagok úticélja jellemzően Svájc, ahol jóval kisebb adóval kell kalkulálniuk.

Ole Gjems-Onstad, a Norwegian Business School professzora a Guardiannek elmondta, a becslése szerint az országot elhagyók összvagyona legalább 600 milliárd norvég korona (1 norvég korona nagyjából 32 forint).

Véleményem szerint ez egy kicsit olyan, mint a Brexit. Norvégiában nincs nagy hagyománya az önsorsrontásnak, és a külföldre költöző vállalkozók áradata némileg sokkolóan hatott. Egyes politikusok, mint tudjuk, a költöző gazdagokat hibáztatják, de szerintem sok átlagembernek egész egyszerűen nem tetszik, hogy a legjobb befektetőink elmennek

- idézi a professzort a 24.hu.

A leggazdagabb országok egyike

Egyébként Norvégia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) napokban közölt friss listája szerint a világ egyik leggazdagabb országa. Az IMF az alapján rangsorolta a világ 190 államát, hogy az idén várhatóan mekkora lesz a gazdasági teljesítményük, azaz hogyan alakulhat az egy főre jutó GDP-jük. Nagyjából 130 ezer dollár/fő/év értékkel Luxemburg szerezte meg az első helyet a felsorolásban. Utána Írország lett a második leggazdagabb 107 ezer dollárral, a harmadik pedig Svájc mintegy 94 ezer dollárral. Norvégia az ötödik helyen szerepel valamivel kevesebb mint 89 ezer dollárral. De mutatjuk a 10-es listát:

A világ 10 leggazdagabb országa az IMF szerint:

  1. Luxemburg
  2. Írország
  3. Svájc
  4. Katar
  5. Norvégia
  6. Szingapúr
  7. Egyesült Államok
  8. Izland
  9. Ausztrália
  10. Dánia

Magyarország a lista 57. helyét foglalja el 20 119 dollárral. A régióban így megelőzzük Lengyelországot, Horvátországot és Romániát, viszont elénk került Szlovákia és Szlovénia. Egyébként a világátlag 13 920 dollár/fő/év.

Ne hagyd ki!