Csak európai országok állnak a lista dobogóján
Fotó: Shutterstock

Itt a lista: Így állunk az országok egy főre jutó GDP-jében

Az egy főre jutó bruttó hazai termék (egy főre jutó GDP) alapján rangsorolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világ 190 országát. Az első helyen egy pici európai állam szerepel, az utolsó pozíciókban pedig szinte csak afrikai társadalmak. Mutatjuk azt is, hol áll Magyarország a listán.


Európai országok az élen

Az IMF arról közölt listát, hogy az idén várhatóan mekkora lesz a világ 190 országának a gazdasági teljesítménye, azaz az egy főre jutó GDP-je államonként. Nagyjából 130 ezer dollár/fő/év értékkel a mintegy 634 ezer lakosú pici Luxemburg (képünkön) szerezte meg az első helyet a felsorolásban. Utána Írország lett a második leggazdagabb 107 ezer dollárral, a harmadik pedig Svájc mintegy 94 ezer dollárral. De mutatjuk a 10-es listát:

A világ 10 leggazdagabb országa az IMF szerint:

  1. Luxemburg
  2. Írország
  3. Svájc
  4. Katar
  5. Norvégia
  6. Szingapúr
  7. Egyesült Államok
  8. Izland
  9. Ausztrália
  10. Dánia

Magyarország a lista 57. helyét foglalja el 20 119 dollárral. A régióban így megelőzzük Lengyelországot, Horvátországot és Romániát, viszont elénk került Szlovákia és Szlovénia. Egyébként a világátlag 13 920 dollár/fő/év.

A legszegényebbek

Az utolsó helyen a nagyjából 13 millió lakosa ellenére Afrika egyik legkisebb állama, Burundi áll, csupán 308 dollárral. Tehát a leggazdagabb és a legszegényebb két ország között az eltérés több mint 420-szoros. A második és a harmadik legalacsonyabb értékeket Sierra Leone (472 dollár) és Malawi (483 dollár) hozhatja az idén. De mutatjuk a legszegényebb országok listáját is:

A világ 10 legszegényebb országa:

  1. Burundi
  2. Sierra Leone
  3. Malawi
  4. Közép-afrikai Köztársaság
  5. Madagaszkár
  6. Szomália
  7. Dél-Szudán
  8. Niger
  9. Mozambik
  10. Eritrea

Néhány nagyváros húzza a globális GDP-t

178 országot vizsgált meg a McKinsey Global Institute a tavalyi év végén. Ők arra jutottak, hogy a XXI. század első két évtizedében a világ GDP növekedésének a fele az államok szárazföldi területének kevesebb mint 1 százalékához köthető.

Nagyjából 2 milliárd ember, azaz a Föld lakosságának 27 százaléka élt azokban a régiókban 2019-ben, amelyek a globális növekedés javát adták. Olyan területeken koncentrálódott a bővülés, mint például a kínai Sencsen és Kanton, az indiai Delhi és Bengaluru, vagy az Egyesült Államokban Los Angeles és Dallas. (A publikus jelentés nem tér ki külön Magyarország és Budapest helyzetére – a szerk.) Emellett mintegy 600 millió ember élt olyan területeken, ahol csökkent a GDP az első két évtizedben.

A kutatás néhány érdekességre is rávilágít. Például arra, hogy közel ugyanannyi volt a portugáliai Porto és az indiai Mapusa egy főre jutó GDP-je 2019-ben. Pedig az európai országban sokkal magasabb az életszínvonal, mint az ázsiaiban.

Ne hagyd ki!