A világ legnagyobb szuperjachtja, a Dilbar egy sziget közelében a kék vízen, a németek nemrég lefoglalták
Fotó: Shutterstock

A németek lefoglalták egy orosz oligarcha szuperjachtját

A 600 millió dolláros monstrum Aliser Uszmanov orosz milliárdos oligarcha tulajdona.



Termetes

Egy amerikai gazdasági lap értesülései szerint a hamburgi hatóságok lefoglalták Uszmanov szuperjachtját, amely hónapok óta a helyi kikötőben vesztegelt felújítási munkálatok miatt.

A Dilbar nevet viselő, 156 méter hosszú, 15 917 tonnás hajóról van szó, amelyet Uszmanov 600 millió dollárért, átszámítva nagyjából 204,6 milliárd forintért vásárolt, építése 52 hónapot vett igénybe.

Usmanov és a német szövetségi külügyminisztérium egyelőre nem reagált a megkeresésekre, így hivatalos megerősítést még nem nyert a hír, de a szóban forgó portál az ügyre közvetlen rálátással rendelkező informátorokra hivatkozva közölte a fejleményeket.

Úgy tudni, ez volt az első "szuperjacht-lefoglalás", mióta a nyugati országok bevezették szankciókat az oroszok ellen.

Nagy barátok

Az EU, az USA, az Egyesült Királyság, Kanada és számos más állam az orosz bankok és Vlagyimir Putyin mellett az oligarchákat is komoly szankciókkal sújtotta az elmúlt napokban.

A Guardian szerint Uszmanov vagyonát az Európai Unió által kiszabott szankciók keretében befagyasztották. A milliárdos ezt követően lemondott egyik érdekeltsége, a Nemzetközi Vívószövetség elnöki posztjáról.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen döntés tisztességtelen, és a szankciók igazolására használt okok hamis és rágalmazó állítások összessége, amelyek sértik a becsületemet, a méltóságomat és üzleti hírnevemet. Ezennel azonnali hatállyal felfüggesztem a Nemzetközi Vívószövetség elnökeként betöltött feladataim gyakorlását az igazságszolgáltatás helyreállásáig

-írta Uszmanov a vívószövetség honlapján.

Az oligarcha nem kommentálta Ukrajna lerohanását, de az közismert tény, hogy a múltban támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Büszke vagyok arra, hogy ismerem Putyint, és a tény, hogy nem mindenki szereti őt, nem Putyin problémája

- mondta az üzbegisztáni születésű oligarcha egy 2010-es interjújában.

Ne hagyd ki!