Érkezik a segítség az Ukrajnából menekülőknek
Fotó: Shutterstock

Az Airbnb így támogatja az ukrajnai menekülteket, te is segíthetsz

Az Airbnb ingyenes, rövid távú szállást kínál akár 100 ezer Ukrajnából menekülő ember számára - jelentette be az Airbnb.org nonprofit szervezet és az Airbnb szálláshely-szolgáltató portál.


Nem ez az első eset

A közlemény szerint a szállásokat az Airbnb, az Airbnb.org Refugee Fund adományozói és az Airbnb.org szállásadóinak felajánlásai teszik ki.

Aki szeretné támogatni ezt az erőfeszítést otthona felajánlásával, az Airbnb.org-on tájékozódhat

- közölték.

Hétfőn a szervezetek irányítói levelet küldtek Európa vezetőinek, elsőként Lengyelország, Németország, Magyarország és Románia vezetőinek, amelyben felajánlották támogatásukat a menekültek határokon belüli befogadásában. Szorosan együttműködnek a kormányokkal annak érdekében, hogy az egyes országok sajátos igényeit a lehető legjobban támogassák. Az elmúlt öt évben az Airbnb és az Airbnb.org több mint 54 ezer menekültet és menedékkérőt - többek között Szíriából, Venezuelából és Afganisztánból - juttatott ideiglenes lakhatáshoz partnerein keresztül a közlemény szerint.

Máshonnan is érkezik a segítség

Elérte a 65 millió forintot a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül felajánlott adományok összege - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) ülése után tartott sajtótájékoztatón. Az eddig összegyűlt pénzből 10-10 millió forintot közvetlenül a határátkelőhelyek közelében kialakított segítségpontokra juttatnak el, ahol a segélyszervezetek jelenleg a legaktívabb munkát végzik.

A 1357-es telefonszámon hívásonként, illetve sms-enként 500 forintot lehet felajánlani, emellett a karitatív szervezetek saját adományvonalain is várják az felajánlásokat.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a NHKT elnöke ismertette: a segélyszervezetek eddig közvetlenül a határátkelőhelyeken segítették a menekülteket, de mivel a határt és annak közvetlen környezetét rendben és szabadon kell tartani, Lónyán, Barabáson, Beregsurányban a településen belül, Tiszabecsen pedig a település határában alakítottak ki segítségpontot.


Ne hagyd ki!