A németek helyett a franciák szállíthatják az új paksi blokkok irányítási rendszerét

Minden bizonnyal a francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.


A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az EDF francia energetikai vállalat vezérigazgatójával folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását hosszú távon a nukleáris áramtermelés jelentős bővítésével lehet elsősorban garantálni. Kiemelte, hogy a paksi beruházás szerződésmódosításait az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta, így most felgyorsítható a projekt, amelyben a kormány növekvő francia jelenléttel számol.

Az irányítástechnikai rendszert német-francia konzorciumnak szántuk, a német kormány nem engedi azonban a német cég részvételét, ezért a franciák fogják átvenni a helyüket az irányítástechnika szempontjából minden bizonnyal

- közölte.

Emlékeztetett, hogy a turbinák szállítására szerződést nyert amerikai GE-t is francia vállalat vásárolta fel. "Mindez pedig azt jelenti, hogy a francia hozzáadott érték, a francia részvétel, a francia hozzájárulás a magyar nukleáris iparban rendkívüli mértékben meg fog nőni"

Szijjártó Péter kijelentette, hogy ez egybevág Magyarország érdekeivel, ugyanis Budapest és Párizs egy stratégiai ponton mindenképpen egyetért, ez pedig a nukleáris energia védelme.

A miniszter délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatójával, illetve a Thales Alenia Space és a Servier különböző vezetőivel is tárgyalt. Kiemelte, hogy fokozódik az együttműködés az ESA-val, miután Magyarország kiválasztotta azt a négy űrhajósjelöltet, akiknek az egyike egy hónapon át különböző tudományos kísérleteket fog végezni a Nemzetközi Űrállomáson. Valamint tudatta, hogy erről szeptemberben aláírják a szerződést az amerikai Axiom Space vállalattal.


Ne hagyd ki!