Fekete kistáska arany álarc
Fotó: Shutterstock

Részvényes lett a brit kormány egy szexparti startupban

A brit adófizetők hivatalosan is részvényesek lettek egy olyan cégben, amely szexpartikban utazik.


A kormányzati támogatás, amelyet a Killing Kittens nevű cég kapott, hogy átvészelje a pandémiát, törzsrészesedéssé konvertálódott – erősítette meg a British Business Bank.

Csak tagok

A Killing Kittens, amely úgynevezett felnőtt partikat szervez különböző városokban, például Londonban és New Yorkban, 2020-ban jutott pénzhez a brit kormány Future Fund nevű pénzalapjából, amelyet arra találtak ki, hogy segítse a startupokat a koronavírus idején.

A céget Emma Sayle alapította 2005-ben, és csak tagoknak szervez partikat exkluzív helyszíneken. Weboldaluk szerint ezeken az öszejöveleteken a „hagyományos nemi sztereotípiák megkérdőjeleződnek”. A koronavírus miatti korlátozások idején 330 százalékos forgalomnövekedés volt a weboldalukon, mára pedig a leggyorsabban növekvő felnőtt közösségi médiának tartják magukat.

A pandémia egy pontján a cég arra kényszerült, hogy minden eseményét és „workshopját” az online térbe helyezze át, és emiatt a szex tech iparágban való tervezett megjelenésük is késett.

Adósságfinanszírozásból részvény

A brit kormány Future Fundja korábban 170 ezer fontnyi hitelt nyújtott a Killing Kittensnek. A pénzalap, amelyet adóbevételekből hoztak létre, általában 125 ezer és 5 millió font közötti adósságfinanszírozást biztosít azzal a feltétellel, hogy legalább akkora összegű magántőkét is vonjon be a cég.

Az alapon keresztül a kormány sok más cégben is részvényhez jutott. Márciusra 337 hasonló hitelből lett törzszrészesedés a szigetországban, miután a cégek magánbefektetőket is megnyertek ügyüknek.

A Killing Kittens kapcsán a British Business Bank szóvivője azt mondta: „azok a jelentkezők, akik minden követelménynek megfeleltek, megkapták a befektetést, a folyamat átlátható és hatékony volt.”

A 2020-as indító befektetés után Sayle azzal viccelődött, hogy „sosem látta maga előtt Borist hálótársként”, amivel az Egyesült Királyság miniszterelnökére, Boris Johnsonra célzott.

Ne hagyd ki!