Boris Johnson bohócnak maszkírozva
Fotó: Unsplash

A buli vége: lemondott Boris Johnson brit miniszterelnök

Ez gyors volt. Bár már lehetett hallani a problémákról, a kedden felgyorsuló brit kormányválság ma tulajdonképpen véget is ért a miniszterelnök lemondásával. De mi jön azután és mi vezetett idáig?

Élő adásban, alig egy órája, Boris Johnson bejelentette, hogy lemond a brit Konzervatív Párt vezető tisztségéről, ami egyben azt jelenti, hogy megszűnik miniszterelnöki tisztsége is. De az nem azonnali hatállyal, az utóda kinevezéséig még ellátja feladatait. Gyakorlatilag mára a teljes kormány kihátrált mögüle, kedden kezdődött a hullám, amikor az egészségügyi miniszter és a pénzügyminiszter is bejelentette a lemondását. Rishi Sunak volt pénzügyminiszter visszautalt a Johnson ellen saját frakciója által néhány hete kezdeményezett bizalmi szavazásra, és azt írta: most már egyértelmű számára, hogy a helyzet Boris Johnson vezetése alatt nem fog változni, és a kormányfő ezért immár az ő bizalmát is elvesztette. Ezután még szerdán a miniszterelnök még úgy nyilatkozott, hogy nincs itt az ideje a távozásnak, ma mégis a lemondás mellett döntött. Mivel gyakorlatilag nem maradt mögötte támogató, sőt a napokban sorra jelentek meg bírálatok a miniszterelnök kormányzásáról, dícsérő szavakból egyelőre kevés akad.

Botrány-botrány után

Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott. Ha a Covid-buli nem lett volna elég, a legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.

Most mi lesz?

"Befolyásos tory képviselők jelezték, hogy egy hónapra rövidítenék le Boris Johnson utódjának kinevezési idejét, miután a kormányfő távozott a Konzervatív Párt éléről" írja élő közvetítésében az Index hírportál. Mindezt azért, mert a hagyományos menetrend szerint egész nyáron elhúzódna a választási procedúra, és ősznél előbb ténylegesen nem távozna a hatalomból Johnson, ezt pedig egyre kevesebben szeretnék.

A javaslattal a brit alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta „1922 Bizottság” tagjai álltak elő. A bizottság onnan kapta a nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba, és feladatai közé tartozik a Konzervatív Párt mindenkori vezetőválasztási folyamatának irányítása is.

Ne hagyd ki!