Egy hacker laptopja látható egy lakattal a képernyőjén, a háttérben az ukrán zászló hullámzik a kék ég alatt
A kijevi székhelyű Cyber Unit Technologies kiberbiztonsági vállalat nagyszabású hackerversenyt, úgynevezett “hackathon” hirdetett. A cél Ukrajna védelme, és az orosz rendszerek feltörése. A legeredményesebb támadók akár 100 ezer dolláros, azaz nagyjából 33,6 millió forintos jutalmat is bezsebelhetnek.


Ösztönzők

A globális verseny, amely a „Fuck Hack Russia” nevet viseli, március elsején, magyar idő szerint hajnali három órakor startolt el. A hackathon szervezője, Jegor Aushev, aki egyben a Cyber Unit társalapítója egy decentralizált kiberhadseregnek nevezte a megmozdulást, amelyhez a világ minden részéről csatlakoztak hackerek. Elmondása szerint eddig több mint 500 ember jelentkezett, köztük az ország technológiai szektorában dolgozó ukránok és külföldiek is.

A hackerek feladata az, hogy sebezhetőségeket találjanak az oroszok online rendszereiben, majd azokat kiaknázva lehetőségeikhez mérten kapcsolják le a feltört szoftvereket, hálózatokat, szervereket. A lényeg, hogy valamilyen módon megnehezítsék a megszállók dolgát. A legeredményesebb támadásokat 100 ezer dollárnyi kriptovalutával jutalmazza a cég. A Cyber Unit jelezte, bármilyen anyagi támogatást szívesen vesz, amellyel tovább növelheti a jutalmakat, hogy még több hackert állíthasson maga mellé.

Nemzeti hackercsapat

A kiberbiztonági cég nem sokkal azután indította el rendhagyó projektjét, hogy Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes Twitteren bejelentette, informatikai hadsereget toboroznak. A hackersereg műveleteit egy Telegram csevegőszoba segítségével hangolják össze, ahol az önkéntesek operatív küldetéseket vállalhatnak be. A célpontok között szerepel a Gazprom, a Lukoil és a Sberbank is.

Az IT Army of Ukraine mindezek mellett arra kérte az önkénteseit, működjenek együtt az Anonymous hackercsoporttal.

Az első sikerek

Egyes hackercsoportok már hírt adtak kisebb sikerekről. Egy fehérorosz csapat, a Cyber-Partisans jelezte, támogatja Ukrajnát. Állítása szerint a fehérorosz vonathálózat elleni vasárnapi kibertámadása megzavarta az orosz csapatok benyomulását Ukrajnába.

A Cyber-Partisans szóvivője azt mondta, hogy „megpróbálja koordinálni az összes ukrán kibercsoportot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül”.

A Georgian Hackers Society tagjai is az ukránok védelmére keltek, akik a Discord közösségi platformon szervezik műveleteiket.

Szellemek vagyunk, akik Oroszországot és az orosz megszállókat támadják

-mondta a Georgian Hackers Society egyik hackere a Siftednek.

Egyelőre kérdéses, mekkora károkat tudnak okozni a „kibertér szellemei” az oroszoknak. Annyi biztos, hogy valamilyen szinten meg tudják zavarni a rendszereiket és le tudják lassítani az előrenyomulásukat, így nem szabad félvállról venni őket.

The Conversation

Ne hagyd ki!