A Profession.hu friss, negyedéves elemzése szerint 2025 negyedik negyedében az álláshirdetések száma országos szinten 3,7 százalékkal csökkent az előző év ugyanezen időszakához képest. Budapesten (-12%), valamint Pest (-9%), Fejér (-9%) és Vas (-4%) vármegyékben csökkent a meghirdetett pozíciók mennyisége. Nógrád, Tolna, Somogy megyékben viszont nagyot ugrottak a hirdetésszámok.

Iparágak szerint vizsgálva országos viszonylatban az egészségügy és gyógyszeripar területén nőtt a legnagyobb mértékben a nyitott pozíciók száma: 2024 negyedik negyedéhez képest közel 130%-kal emelkedett. Ezt követte az IT, programozás, fejlesztés 19%-os, valamint a fizikai, segéd- és betanított munkák 11%-os bővüléssel. A legnagyobb csökkenést – a harmadik negyedévhez hasonlóan – a vendéglátás, hotel, idegenforgalom mutatta 51%-kal, majd az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat, ahol 27%-os, illetve a jog, jogi tanácsadás, ahol 26%-os a visszaesés.

Budapesten is – az országos trendhez hasonlóan – a legnagyobb visszaesést a vendéglátás, hotel, idegenforgalom (58%), valamint az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat kategóriák mutatták (32%). Az harmadik legnagyobb mértékű csökkenés ebben a tekintetben a gyártás, termelés területén mutatkozott – itt 22%-os volt a visszaesés.
 

Kevésbé aktívak a munkavállalók

Az álláskeresők aktivitása is csökkent. 16%-kal kevesebb jelentkezést regisztráltak a munkaadók a megelőző év negyedik negyedéhez képest. Mindössze két vármegyében érkezett több pályázat az elérhető álláslehetőségekre, a tavalyi év utolsó negyedében, mint az azt megelőzőben: Nógrádban (70%) és Jász-Nagykun-Szolnokban (2%).

„A jelentkezésszámok visszaesése 2025 negyedik negyedévében 2024 azonos időszakához képest az álláshirdetésszámok csökkenő trendjéből következő, természetes jelenség. A kisebb álláshirdetésszám a munkavállalói keresletet is magával húzhatja. Ha az álláskeresők azt látják, hogy a nekik releváns lokációban vagy szektorban tartósan nincs megfelelő számú nyitott pozíció, akkor általában óvatosabbá válnak és kivárnak a munkahelyváltással” – fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

1
Itt tartanak az átlagbérek

Tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,9, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 6,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette múlt héten a KSH.

A bruttó kereset mediánértéke 600 000, a nettó kereset mediánértéke 417 900 forintot ért el, 10,1, illetve 10,5 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.

2