Gépjárműtulajdonosként vagy üzembentartóként első legfontosabb feladatunk, hogy a gépjármű használata során okozott károk fedezetére biztosítási szerződést kössünk és azt díjfizetéssel hatályban is tartsuk - kezdi írását az Economx-on Dr. Gazda Zsuzsanna.
Van azonban néhány jogszabályi kikötés, amikor a biztosító megtérítési igénnyel, visszkeresettel élhet a károkozóval szemben. Ilyen esetek a teljesség igénye nélkül:
- Ha például ellopják a gépjárművet és úgy okoznak balesetet. Ilyenkor annak kell helyt állnia a biztosítóval szemben, aki a gépjárművet eltulajdonította.
- Ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták. Ilyen eset a gyorshajtás vagy a rendőri igazoltatás elkerülése közben történő baleset
A biztosító legfeljebb 5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését:
- Ha a vezető a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette, vagy ilyen személynek adta át a kormányt.
- Ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta.
Legfeljebb 1,5 millió forintig érvényesíthető a követelés:
- Ha a vezetőnek nem volt a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gépjárművet engedéllyel vezető esetében a gépjárművezetői engedély meglétét alapos okból feltételezte.
- Ha a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta.
A teljes cikk itt olvasható.
Idén januártól szeptember közepéig a személyautókra megkötött kgfb-szerződések átlagdíja 54 700 forint volt, míg tavaly ez az összeg 56 400 forint körül mozgott. Az árcsökkenés különösen április óta látványos, amikor a biztosítók között fokozódott a verseny.
A márkák rangsorában a Dacia-tulajdonosok járnak a legjobban, ők évi alig több mint 43 ezer forintot fizetnek a kötelezőre. Második a Suzuki (kevesebb mint 47 ezer forint), harmadik a Toyota (közel 53 ezer forint). Az Opel és a Ford következik a listán, 55 és 58 ezer forintos átlagdíjakkal - derül ki a Netrisk adataiból.
Olvasd el ezt is!


