szombat, 2025. május 24.
Adó

A gyerekeket is bevetették a dohánycsempészek, lebuktak

2024-09-17
Molnár János
Pénz
Fotó: Fotó: Shutterstock

Több mint négymillió forint értékű adózatlan cigaretta és dohány került elő egy bolgár autóból, melyben két kisgyermek is utazott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei költségvetési csalás bűncselekménye miatt indítottak eljárást.

A járőrök rutinellenőrzésre választották ki azt a 9 személyes bolgár kisbuszt, amiben 3 férfi, 3 nő és 2 aprócska gyermek utazott Olaszországba. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy néhány utas – köztük a két gyermek is – adózatlan „dohánytermékeken utazik”, írja közösségi oldalán a NAV.

Az egyenruhások sorra szerelték ki az üléseket, miután észlelték, hogy az alváz több mint ezer doboz cigarettát és csaknem 15 kilogramm fogyasztási dohányt rejt. A sofőr azt mondta, hogy az összes dohányáru az ő tulajdona.

A pénzügyőrök jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás elkövetésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást a 38 éves férfival szemben, aki több millió forint bírságra is számíthat.

 
Fotó: Shutterstock Cat Box
Bank
A Magyar Nemzeti Bank összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt - írja weboldalán a…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!