„A magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében a kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelések ellen”, írta a szeptemberi inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az NGM azt emelte ki, hogy 2025 szeptemberében a fogyasztói árak havi alapon nem változtak. Az infláció mértéke az előző év azonos időszakához viszonyítva - júliushoz és augusztushoz hasonlóan - átlagosan 4,3 százalékot ért el. A közleményben felsorolták a családok védelmében hozott adózási és egyéb intézkedéseket, hozzátéve azt is, hogy kormány minden ágazatban fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben, ezért önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok, a telekommunikációs cégek, valamint a gyógyszeripari szereplők esetében.

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója így kommentálta a friss adatokat:

"Az előzetes várakozásunknak (4,4%) lényegében megfelelő éves inflációs adat hozta a Covid előtti évek jellemző éven belüli szezonalitását, így különösebb meglepetést nem jelent, ebből fakadóan piaci hatása is minimális lehet. Az inflációs célsávból az év elején nagymértékben kilépő hazai mutató így továbbra is a célsáv felső határa felett tartózkodik, immár tizedik hónapja. Várakozásaink szerint októberben még láthatunk egy magasabb inflációs számot, majd novembertől látványos csökkenésre számítunk a bázishatások miatt. A forint árfolyamának stabilitása mellett ez a forgatókönyv újra felszínre hozhatja a kamatvágások újraindításának kérdését az év végén."

1

Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszerek áremelkedése hosszú hónapok óta először lefelé húzza a fogyasztói árindexet, de az adat így is az MNB célsávja fölött maradt. Értékelése szerint "ez világosan mutatja, hogy az árrésstop felesleges, és nemcsak az élelmiszer árakkal van probléma, hanem általában a beszállítói árak emelkedésével. A problémák forrását nem a kiskereskedelemben kellene keresni, hanem a termelők, feldolgozók és gyártók költségeiben. Ezeknek a költségelemeknek a növekedése nem kis részben olyan tényezőknek a hatása, amikre a kormánynak direkt vagy közvetett hatása van.”

2