Farkas András nyugdíjszakértő friss bejegyzésében azt járta körül, hogyan működött korábban a járulékfizetési plafon, mi változott annak megszüntetésével, és milyen következményei lehetnek mindennek a nyugdíjrendszer jövőbeli finanszírozására.
Magyarországon 1992. március 1. és 2012. december 31. között úgynevezett járulékfizetési felső határ, vagyis járulékplafon korlátozta, hogy a munkavállalók mekkora jövedelmük után fizettek nyugdíjjárulékot. Ez egyszerűen azt jelentette, hogy egy bizonyos éves kereset fölött már nem kellett további nyugdíjjárulékot fizetni. Ennek azonban volt egy fontos következménye is: a nyugdíj kiszámításakor sem lehetett figyelembe venni a plafon fölötti keresetrészt. A szabály tehát egyszerre jelentett korlátot a járulékfizetésben és a későbbi nyugdíj szempontjából figyelembe vehető keresetben.
Jó példa erre a 2000-es év. Ekkor a napi nyugdíjjárulék-fizetési felső határ 5520 forint volt, az éves plafon pedig 2 020 320 forintot tett ki.
Ha valaki 2000-ben összesen 3 millió forintot keresett, akkor a nyugdíjjárulékot legfeljebb 2 020 320 forint után kellett megfizetnie. A fennmaradó 979 680 forint után már nem vontak nyugdíjjárulékot.
Ennek ugyanakkor az volt az ára, hogy ez a közel egymillió forintos keresetrész a későbbi nyugdíj megállapításakor sem számított bele.
A munkáltatót viszont nem illette meg ugyanez a mentesség: neki a teljes 3 millió forintos kereset után kellett megfizetnie a munkáltatói járulékokat.
A járulékfizetési felső határt 2013. január 1-jétől eltörölték. Ettől kezdve a kereset teljes összege járulékalapot képez, vagyis a magas keresetű munkavállalók a teljes jövedelmük után fizetik meg a nyugdíjjárulékot.
A változásnak két fontos következménye van:
- Egyrészt jelentősennöveli a nyugdíjkassza bevételeit, hiszen a magas keresetek teljes összege után befolyik a járulék.
- Másrészt viszont a magas keresetűeknél egyre nagyobb nyugdíjváromány keletkezik. Vagyis miközben ma több pénz érkezik a nyugdíjkasszába a magasabb keresetek után, a rendszernek később ezeket a magasabb nyugdíjakat is finanszíroznia kell.
Ez hosszabb távon növeli a nyugdíjrendszer finanszírozási kockázatait.
A korábbi járulékplafon nem pusztán egy történelmi érdekesség: azoknak a nyugdíjában, akik a plafon fennállásának időszakában dolgoztak, a korábbi szabályok szerint kell figyelembe venni az akkori kereseteket.
A számításnál ezért nem egyszerűen azt kell nézni, hogy valaki egy adott évben mennyit keresett. Figyelembe kell venni az adott évben érvényes járulékplafont, a bérezett napok számát, valamint azt is, ha voltak olyan időszakok – például táppénz vagy fizetés nélküli szabadság –, amelyek alatt nem volt járulékalapot képező kereset.
További sajátosság, hogy a járulékfizetési felső határ bizonyos esetekben jogviszonyonként is jelentőséggel bírt, például év közbeni munkahelyváltásnál.
A kérdés azért került ismét előtérbe, mert a jelenlegi rendszerben a magas keresetűek teljes jövedelme után meg kell fizetni a járulékot, miközben ez egyben magasabb jövőbeni nyugdíjvárományt is jelent.
A nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatban ezért felmerült, hogy érdemes lenne megvizsgálni a korábbi járulékplafon visszavezetésének lehetőségét.
Egy ilyen változás alapvetően érintené a magas keresetű munkavállalók járulékfizetését és a később megszerezhető nyugdíjjogosultságot is. A kérdés így nem pusztán az, hogy hol legyen a járulékfizetés felső határa, hanem az is, hogyan lehet hosszú távon finanszírozhatóvá tenni a magyar nyugdíjrendszert.
