vasárnap, 2025. július 13.
Image
Bank

Hitel 5 százalékos fix kamattal a kkv-knak az OTP-től

2024-01-23
Molnár János
Pénz
Fotó: Fotó: Shutterstock

Bár a tavalyi gazdasági változások hatására a kisvállalkozások hitelezésének feltételei is romlottak, az állami támogatással kínált Széchenyi Kártya Program konstrukciói segítséget jelenthetnek a cégvezetők számára. Az OTP Bank tavaly a programban több mint 490 milliárd forintra szerződött partnereivel, és a hitelintézetnél már igényelhetők a legújabb konstrukciók is.

A 2021 júniusától tavaly nyárig igényelhető Széchenyi Program GO! keretében az OTP Bank csaknem 570 milliárd forint hitelezésére, több mint 13 ezer vállalkozással kötött szerződést. A tavaly augusztustól elérhető Széchenyi Program MAX keretében a hitelintézet több mint 155 milliárd forintra szerződött csaknem 4 ezer vállalkozással. A cégvezetők leginkább a likviditási nehézségek áthidalására alkalmas folyószámlahiteleket keresték, ám népszerű volt a szabad felhasználású forgóeszközhitel is.

A legtöbb kisvállalkozás továbbra is elsősorban az átmeneti fizetési problémák megoldására keres folyószámla és forgóeszközhiteleket, számukra jelenthet lélegzetvételt a Széchenyi Kártya MAX+ Program. Az alacsony kamatozású piaci hitelek időszaka egyelőre véget ért, de a most rendelkezésre álló államilag támogatott konstrukciókkal nem csak a nehéz helyzetbe került vállalkozások további eredményes működése biztosítható, hanem fejlesztések is elindulhatnak kedvező feltételekkel

- mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője.

A Széchenyi Kártya MAX+ keretében ezek konstrukciók érhetőek el az OTP banknál:

  • Folyószámlahitel – fix 5 százalékos kamattal, legfeljebb 250 millió forintig, legfeljebb 3 évre igényelhető;
  • Szabadon felhasználható forgóeszközhitel – fix 5 százalékos kamattal, maximum 250 millió forintig, legfeljebb 3 évre igényelhető;
  • Beruházási hitel – fix 5 százalékos kamattal, akár 500 millió forintig, legfeljebb 10 évre igényelhető;
  • Beruházási hitel kifejezetten agrárvállalkozások számára – fix 5 százalékos kamattal, akár 500 millió forintig, legfeljebb 10 évre igényelhető.

A hitelintézet szakértői arra számítanak, hogy a megújult programban 2022-höz hasonlóan elsősorban a folyószámla- és forgóeszközhiteleket keresik majd a cégvezetők.

 
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!