A magyar euró bevezetésének lehetőségeit vizsgáló átfogó, részletes elemzés szerint az euró bevezetése nagyobb árfolyamstabilitást, alacsonyabb kamatprémiumot eredményezne, és tovább fokozná beágyazottságunkat az Európai Unió gazdaságába. Ezzel szemben Magyarország elveszítené a nominális árfolyamleértékelés, az önálló monetáris politika és a saját pénzkibocsátásból fakadó gazdaságpolitikai mozgásterét, miközben a költségvetési politika is szűkebb keretek közé szorulna. Az Equilor szerint Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, de a feltételek teljesítéséhez következetes gazdaság- és monetáris politika szükséges. 

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy a tavalyi adatok alapján hazánk egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesít (a kormány 2030-ra teljesítené a belépési feltételeket. A szerk.), azonban idén a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően teljesülhet az árstabilitási kritérium és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tettünk, és ezek tartós teljesítését kedvező kilátások övezik. 

Hozzátette, hogy a csatlakozás legnagyobb akadályát az államháztartási kritériumok jelentik, mivel a relatíve magas államadósság és annak jelentős kamatterhe miatt a költségvetés kényszerpályán mozog. Az államháztartási hiányra vonatkozó feltétel sikeres teljesítésében várhatóan jelentős szerepet kap a hazai és külföldi vállalati szektor alkalmazkodása, ami az élénkülő beruházási aktivitás és a beáramló európai uniós források hatékony felhasználása révén járulhat hozzá a minimális növekedési áldozatot követelő költségvetési konszolidációhoz. 

Az Equilor elemzése kiemeli, hogy a világgazdaság növekedési kilátásai továbbra is pozitívak, ugyanakkor az inflációs és geopolitikai kockázatok ismét erősödtek. Az eurózóna gazdasága ellenállónak bizonyult, a recessziót sikerült elkerülni, de a növekedés üteme visszafogott. 

1

Aradványi Péter kiemelte, hogy Magyarország a korábbi recesszióközeli, stagnáló állapotból kilépett, de a növekedés továbbra is korlátozott. A belső fogyasztás továbbra is pozitívan járul hozzá a bővüléshez, a mezőgazdaság a súlyos aszály miatt azonban csökkenti a növekedés ütemét. A kiépülő, új ipari kapacitások pozitív hatása 2027-ben jelentkezhet, miközben a beérkező uniós források a magas importigény miatt várhatóan nem növelik érdemben a növekedést. A magyar ipar számára a legfontosabb pozitív tényező az új akkumulátor-, jármű- és elektronikai kapacitások termelésének felfutása, ugyanakkor a külső kereslet továbbra is gyenge, míg az erős forint rontja a külkereskedelem egyenlegét. 

Az alacsonyabb, MNB által frissen meghatározott, 2028-tól hatályba lépő 2,5 százalékos inflációs cél bevezetése mellett a pénzromlás jelenlegi üteme már kevésbé tekinthető alacsonynak, ami óvatosabb monetáris lazítást indokolhat az Equilor szerint. 2026-ban rendkívül magas, 7,5 százalékos GDP-arányos hiány várható, emiatt az államadósság a GDP 77,5 százalékára emelkedhet, és csak nagyon lassan kezdhet olvadni, 2028-ban a 76,5 százalékos szintet elérve. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése rámutat, hogy a következő hónapok meghatározó kérdése ezért a 2027-es költségvetés hitelessége lesz, különösen annak fényében, hogy mindhárom nagy hitelminősítő negatív kilátást tart fenn Magyarország adósságbesorolására. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte a konszolidációs terv hitelességének és fenntarthatóságának jelentőségét, továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos: az intézkedések ne fojtsák meg a belső fogyasztást és a gazdasági növekedést. Véleménye szerint a beharangozott kiadáscsökkentések várhatóan nem lesznek elegendőek, a bevételi oldalt is növelni kellene.

2