Havi 400 ezer forint kellhet az átlagos életvitelhez Magyarországon

Az Egyensúly Intézet frissen publikált, szeptemberi közvélemény-kutatásából kiderül, a megkérdezett magyarok szerint a szűkös megélhetéshez legalább havi nettó 250 ezer forintra, az átlagos életvitelhez nettó 400 ezer forintra, a gondtalan élethez pedig nettó 600 ezer forintra lehet manapság szükség Magyarországon.

Megemelkedett az a szint, amire azt mondjuk gondtalanul. Az nem azt jelenti a felmérésben, hogy semmi gondja nincsen, hogy dőzsöl. Hanem ha beüt egy kellemetlen dolog, egy gázszámla, ami nagyobb, mint a szokásos, akkor ki tudja fizetni

- nyilatkozta a kutatással kapcsolatban Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az ATV Híradójának.

Emellett a felmérésből az is kiderül, a válaszadók 4 százalékának nincs jövedelme, 46 százaléknak nettó 250 ezer forint alatti a havi keresete, 37 százalék pedig nettó 250 ezer és 400 ezer forint között keres havonta.

Aggódnak a nyugdíj miatt

Az OTP Nyugdíjpénztár felmérése pedig arra világított rá néhány hete, hogy a nem nyugdíjas korú magyar felnőtt lakosság 55 százaléka egyáltalán nem bízik abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható, mégis ötödük tervez csak hosszútávra és készül valamilyen öngondoskodási formával nyugdíjas éveire.

A kutatásból kiderült, a gazdaságilag aktív válaszadók pesszimistán vélekednek nyugdíjkilátásaikról, a megkérdezett korosztály 56 százaléka attól tart, hogy a nyugdíjas éveiben más segítségére fog szorulni anyagilag. A felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni. További 37 százalék amiatt aggódik, hogy nem lesz képes a későbbiekben mindent megadni a családjának, és csupán 11 százalék az aránya azoknak, akik nem éreznek bizonytalanságot.

A felmérés szerint a felnőtt, nem nyugdíjas korosztály 56 százaléka számít arra, legalább 70 éves koráig kell majd dolgoznia, és további 21 százalék azon sem lepődne meg, ha ez még tovább kitolódna. A megkérdezetteknek 6 százaléka gondolja úgy, hogy már 60 éves kora előtt befejezheti a munkát.

A válaszadók 30 százaléka szerint havi 200-300 ezer forint, 23 százalék szerint 300-400 ezer forint elegendő lesz a megélhetéshez és 24 százalék válaszolta, hogy 400 ezer forintra lehet szüksége idős korára (az átlagnyugdíj össze a novemberi korrekcióval most emelkedik 217 232 forintra - a szerk.). A közleményben Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője kifejtette, érdemes már fiatalon, havi pár ezer forinttal elkezdeni a nyugdíjcélú takarékoskodást, "később még hálásak leszünk magunknak".

A Pulzus Kutatási Rendszer által elvégzett felmérés júniusban készült, ezer, 18 évnél idősebb - nem nyugdíjas korú - ember bevonásával.