kedd, 2025. július 15.
Image
Hitel

Így csaphatsz le a Nemzeti Bajnokok hitelprogramra

2025-05-22
Molnár János
Pénz
Fotó: Shutterstock lassedesignen

Megjelent a GINOP Plusz Nemzeti Bajnokok pályázati felhívás, amelyben 155 milliárd forintos keretösszeggel elindul a "Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált hitelprogram". A konstrukció a Demján Sándor Program részeként valósul meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az EU társfinanszírozásával most meghirdetett, kiemelt fontosságú (Pillér) pályázat célja, hogy támogassa a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozásokat technológiai, digitális és környezeti megújulásukban, ezáltal erősítve versenyképességüket.

A konstrukció úgynevezett "egyműveletes kombinált" formában működik: a vállalkozások egyetlen helyszínen, az MFB Pontokon igényelhetnek nulla százalékos kamatozású beruházási hitelt, amihez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul.

Az igényelhető támogatás összege 150 és 600 millió forint között mozog, amiből legfeljebb 180 millió forint vissza nem térítendő forrás lehet. A támogatásra azok a növekedési potenciállal rendelkező, beszállítóként vagy exportőrként működő kkv-k jogosultak, amelyek legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, öt embernél több munkavállalót foglalkoztatnak, és az előző üzleti évben meghaladták a 100 millió forintos nettó árbevételt.

A támogatott projekteknek kötelezően tartalmazniuk kell: a technológiai korszerűsítést, eszközbeszerzést a költségek legalább 30 százalékában, valamint infokommunikációs fejlesztést és/vagy megújuló energiával kapcsolatos beruházást szintén minimum 30 százalékos arányban.

Ezen felül további elszámolható költségek: ingatlan építése, átalakítása, bővítése, korszerűsítése, elektromos gépjárművek beszerzése, immateriális javak (például szoftverek, licencek) megvásárlása, kísérleti fejlesztés, készletbeszerzés, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek kiépítése, illetve tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele.

A beszállító vagy exportáló vállalkozások következő szintre lépéséhez, valamint termelékenységük növeléséhez elengedhetetlen az új tudás, technológiák és üzleti ismeretek bevonása. Ennek támogatására a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség testreszabott, térítésmentes tanácsadási szolgáltatást kínál, amely kifejezetten a vállalkozások export- és beszállítói képességeinek erősítésére irányul. A tanácsadási szolgáltatás a www.vali.hu oldalon keresztül érhető el.

A programban kizárólag Budapesten kívüli településeken megvalósuló beruházások támogathatók, összhangban az Európai Unió kohéziós politikájára vonatkozó szabályozásával. A pályázati felhívás 2025. május 20-tól elérhető a palyazat.gov.hu oldalon, a kérelmek benyújtására június 23-tól van lehetőség az MFB Pontokon - ismertette közleményében az NGM.

 
Image
Életmód
Több száz elítélt bűnözőt vontak be abba az amerikai és európai egyetemek által végzett, rendhagyó kutatásba, amelyben azt vizsgálták, milyen szempontok szerint választják ki a betörők a nyaraláskor…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!