Tavalyhoz képest 2 százalékkal mentek le a kgfb díjak, a tisztán elektromos autóknál 8, a hibrideknél pedig 12 százalékos díjcsökkenés történt. Ami a modelleket illeti, az elektromos palettán a Tesla a legnépszerűbb a Hyundai és a BMW előtt.
 

Tesla, Hyundai, BMW

A villanyautók első féléves átlagos kötelező biztosítási díja valamivel több mint 52 ezer forint volt, a hibrideknél pedig 54 ezer forint alatt alakult. A hagyományos hajtású személyautók esetében közel 59 ezer forintos átlagdíjat mért a Netrisk.

Közben folyamatosan nő az elektromos és hibrid autók aránya a biztosítási piacon. Júniusban a Netrisknél kötött kgfb-szerződések 3,6 százaléka vonatkozott tisztán elektromos autóra, szemben az egy évvel korábbi, 3 százalék alatti értékkel. A hibridek részesedése 4-ről 5,3 százalékra emelkedett.

Az elektromos autók között a Tesla dominál: az első félévben az ilyen szerződések közel 22 százaléka kapcsolódott a márkához. A Hyundai 11, a BMW közel 10 százalékkal követte.

A villanyautók cascója átlagosan több mint 263 ezer forintba került, míg a hibrideké valamivel 200 ezer forint felett alakult. A benzineseknél ez körülbelül 109 ezer, a dízeleknél pedig 160 ezer forint volt.
 

1
Ez a 10 legjobban fogyó új e-autó Magyarországon

2026 első hét hónapjában 36 százalékkal, 8414-re nőtt az újonnan értékesített villanyautók száma, részesedésük pedig 9,7 százalék. Ha csak a júliust nézzük, akkor 917 új e-autó talált gazdára, ami 7 százalékkal elmaradt a tavalyi adattól.

A Villanyautósok.hu oldal mutatta be nemrég a Datahouse friss statisztikáját. Eszerint az idei első hét hónapban (január-július) így alakultak modellek szerint az e-autó eladások.

1. TESLA MODEL Y: 647 darab
2. BYD DOLPHIN SURF: 391
3. BYD ATTO 3: 348
4. BMW IX3: 315
5. BYD SEALION 7: 301
6. TESLA MODEL 3: 257
7. BYD ATTO 2: 249
8. BMW IX1: 216
9. SKODA ELROQ:210
10. KIA EV3: 199.

Ha a márkákat nézzük, akkor az első féléves eredmények alapján a BYD vezet 1489 darabos eladással, második a Tesla 906, harmadik a BMW 759 darabos értékesítéssel.
 

2