Felgyorsítják a harmadik országból érkezők munkavállalási engedélyének kiadásához szükséges úgynevezett nemzeti vízumok kiadását Szlovákiában – erről döntött az ország kormánya.
Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét csaknem háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást. Az MNB a közjó védelmében már évekkel ezelőtt megtiltotta az itthon…
Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
A nemzetközi energiavalság miatt megélénkült a kereslet a hőszivattyúkra. Azonban a friss adatok szerint alábbhagyott az érdeklődés a modern fűtési megoldásra tavaly. Kevesebben költöttek a…
Teljesen új stratégia körvonalazódik a Revolutnál. A vállalat vezérigazgatójának tájékoztatása szerint hagyományos, fizikai bankfiókok nyitását tervezik Franciaországban. A Revolut eddig kizárólag…
A tavaly meghirdetett magyarországi álláshelyek nagyjából negyedénél volt jelentkezési szempont a szakirányú felsőfokú végzettség. Ez visszalépés az előző évek arányához képest. Soroljuk azt is…
Egy friss kutatás szerint a 2010 után született magyar gyerekek több mint fele már keresett pénzt az életében, nagyjából kétharmaduk a modern technológia segítségével. A felmérés arra is rávilágít…
Pénzmosás miatt ítéltek el Zalaegerszegen két nőt, aki a német államtól hamis dokumentumokkal megszerzett világháborús jóvátételi pénzeket fogadott több bankszámlára - közölte a Zalaegerszegi…
Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt. Az érintett tiltott módokon manipulálta a tőkepiacot…
A női munkavállalók átlagbére meghaladta a férfiakét Romániában - írja az Agerpres a bukaresti munkaügyi minisztérium közleménye alapján. Az EU-ban Luxemburg volt az első tagállam, amely megszüntette…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők 2024. március 3-án, vasárnap 9…
A nemzetgazdasági, valamint a külgazdasági és külügyminiszter több terjedelmes, egymással összefüggő szabályt tett közzé a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról. A hvg.hu kibontotta a…
Négy gázkút termel Nyékpusztán jelenleg az MVM csoport részvételével. Azonban újabb térségben is fúrnak kutakat itthon, szénhidrogén után kutatva. Sőt, idén pöröghet fel a munka.