A Duna House friss összesítése szerint a panelek négyzetméterára februárban tetőzött, azóta hónapról hónapra mérséklődik, és júliusra az év eleje óta nem látott mélypontra került. Eközben a téglaépítésű lakások ára stabilan emelkedett, júliusban pedig az idei legmagasabb szintet érte el.
Tavasszal még csak 11 százalék volt a két ingatlantípus közötti különbség, vagyis akkor kerültek egymáshoz a legközelebb. Júliusra azonban újra közel 21 százalékra nyílt az olló. A teljes budapesti használtlakás-piac közben alig változott: tavaszról nyárra mintegy 1 százalékkal még emelkedett is az átlagos négyzetméterár.
Ennek egyik oka, hogy a piac mintegy négyötödét a téglalakások adják, így azok drágulása ellensúlyozza a kisebb panelszegmens visszaesését. A Duna House szerint emellett a panelpiacot erősebben érinti a kereslet óvatosabá válása, különösen az első lakásvásárlók és befektetők körében.
A vevők így most kedvezőbb alkupozícióban vannak, miközben az eladóknak egyre fontosabb a reális árazás.
A budai panel értékesítési ideje egy év alatt 46 napról 81 napra nőtt, vagyis közel a duplájára nyúlt - számoltunk be néhány hete. A lassulás végigkísérte az évet: a budai panel értékesítése januárban még 57 nap körül zárult, februárra 82 napra ugrott, és azóta tartósan 75–81 nap között mozog. A pesti oldal hasonló irányba mozdult, ott 52 napról 70 napra hosszabbodott a folyamat. A vidéki panel ezzel szemben gyorsult: Kelet-Magyarországon egy év alatt 71 napról 56 napra, nyugaton 82 napról 76 napra rövidült az átlagos értékesítési idő. Az eredmény szokatlan: ma a budai panel a leglassabban értékesíthető panelszegmens az országban.
„Ez a lassulás nem a kereslet eltűnését jelzi, hanem a vevőkör átalakulását” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője. „A magas ár mellett leginkább az első otthonukat kereső, árérzékenyebb vásárlók lépnek piacra, és ők tovább válogatnak, mint a befektetési vásárlók. Ehhez jön, hogy a kereslet súlypontja a belső, befektetői kerületekből a nagyobb alapterületű, beköltözhető lakások felé tolódott – ez a fajta vásárlás pedig természeténél fogva több időt vesz igénybe."
A használt téglalakások piacán fordított a tendencia: itt a legtöbb régióban gyorsult az értékesítés. A legnagyobb javulás a budapesti belvárosban látható, ahol egy év alatt 92 napról 79 napra csökkent az átlagos értékesítési idő, de a budai tégla is gyorsult (99-ről 86 napra), és Nyugat-Magyarországon is rövidült a folyamat (122-ről 111 napra).
A pesti tégla némileg lassult (94-ről 102 napra), Kelet-Magyarországon pedig stabil maradt a kép. A téglalakások ugyanakkor továbbra is lassabban értékesíthetők a paneleknél: országosan jellemzően 80–110 nap körül mozognak, szemben a panelek 56–81 napjával.
Olvasd el ezt is!


