A mostani változás azért is kap nagy figyelmet, mert közben hivatalos már az a hír is, miszerint július 1-jétől megszűnnek parkolóautomaták a fővárosban. Egyre többen lesznek tehát kénytelenek valamilyen digitális megoldást használni a parkolás rendezésére.
A Telekom a napokban SMS-ben értesítette ügyfeleit arról, hogy a korábbi mobilparkolási szolgáltatást Parkolás – Extra néven alakítja át. Az új konstrukcióban minden parkolás után 99 forintos szolgáltatási díjat kell fizetni a parkolási díjon felül.
A szolgáltató szerint ez nem azonos a korábbi kényelmi díjjal. Az új csomag része ugyanis több kiegészítő szolgáltatás is, köztük a 0–24 órás telefonos asszisztencia és a 20 kilométeren belüli autómentés. A Telekom arra hivatkozik, hogy a jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik olyan szolgáltatási modellek kialakítását, amelyek többletszolgáltatásokat is tartalmaznak, ezekért pedig külön díjat számíthatnak fel.
Az autósok számára ugyanakkor fontos részlet, hogy a Telekom rendszerében a Parkolás Extra nem választható opció. A vállalat megerősítette, hogy a mobilparkolás csak a 99 forintos szolgáltatás igénybevételével indítható el.
A változás elsősorban a Telekom közel 4,3 millió előfizetőjét érintheti, akik a Mobilparkolás alkalmazáson vagy SMS-ben intézik parkolásukat. Akik szeretnék elkerülni a pluszköltséget, más szolgáltatók alkalmazásait is választhatják. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerén keresztül működő Parkl, EasyPark vagy az OTP Simple egyelőre még nem számított fel hasonló extra díjat az alapparkolási tarifán felül.
Az ügy azonban a fogyasztóvédelem figyelmét is felkeltette. A Telex információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal már jelezte, hogy több panasz érkezett hozzájuk a napokban, amelyeket jelenleg vizsgálnak és értékelnek. A kérdés így egyelőre nyitott marad: a kényelmi díj valóban eltűnt, vagy csupán új néven tért vissza a mobilparkolás világába.
Frissítés!
Cikkünk megjelenése után a Magyar Telekom az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz. A szöveget teljes terjedelmében közöljük:
"A Magyar Közlöny 35. szám, 2026. május 1‑jétől hatályos, az energiaügyi miniszter 7/2026. (III. 31.) EM rendelete az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítési rendszerében alkalmazandó díjakról megnevezésű új jogszabály az, ami lehetővé teszi a szolgáltatók számára, hogy új fizetési modellt alkalmazzanak a parkolási szolgáltatásoknál, a közszolgáltatáson túlmutató többletszolgáltatásért többletdíjat számítsanak fel. Több olyan szolgáltató is van, aki – élve a jogszabály adta lehetőséggel – többletszolgáltatásokat vezetett be és azokért extra díjat számít fel a parkolás alapdíján túl. Hogy a jogszabály által biztosított környezetben kialakított három értékesítési modell közül melyik szolgáltató melyik megoldást választotta, az megtalálható az alábbi táblázatban: Viszonteladók szolgáltatásonként - Nemzeti Mobilfizetési Zrt.. Ebből jól látszik, hogy nem a Magyar Telekom az egyedüli, aki Exkluzív hozzáadott értékű szolgáltatás modellben teszi elérhetővé a parkolási szolgáltatást ügyfeleinek. Természetesen a Magyar Telekomnál folyamatosan figyeljük ügyfeleink igényét, emiatt adunk prémium védelmet is az extra szolgáltatásokban."
Olvasd el ezt is!


