szombat, 2025. július 19.
Image
Jog

Hiba volt cserélgetni a rendszámot, lecsapott a NAV

2024-09-11
Molnár János
Pénz
Fotó: Fotó: Shutterstock

Az érvényes hatósági jelzést „I” rendszámra cserélte az a férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a hetényi pihenőhelyen már nem engedtek tovább.

Az egyenruhások egy ideiglenes rendszámú teherautóra lettek figyelmesek Bács-Kiskun vármegyében. Az ideiglenes rendszámtábla használatára szigorú szabályok vonatkoznak: meghatározott, hogy ki mikor használhatja, milyen gépjárműre helyezhető fel, kik jogosultak igényelni, valamint a használatához munkaviszonyban kell állni a jogosult használóval. A pénzügyőrök a NAV adatbázisából a sofőr munkaviszonyát is ellenőrizték, kiderült, hogy nem alkalmazottja a rendszám tulajdonosának, illetve a gépjármű utasteréből előkerült a gépjármű eredeti (érvényes) forgalmi rendszámtáblája. A sofőr elmondta, hogy azért cserélte fel az egyedi azonosítókat, mert a jármű eredeti rendszámtábláihoz nem tartozott útdíjfizetés, az ideigleneshez pedig igen.

Az ellenőrzéskor felmerült az egyedi azonosítójellel visszaélés bűncselekmény gyanúja, ezért a járőrök értesítették a rendőrség munkatársait, akik átvették az intézkedést. A NAV foglalkoztatott bejelentésének elmulasztása miatt indított eljárást, amely jogsértés miatt akár több százezer forint pénzbírság is kiszabható.

A hivatal a közösségi oldalán emlékeztetett arra, kormányrendelet tartalmazza, hogy kinek, milyen céllal adható ki ideiglenes rendszámtábla, mely szabályokat a NAV is jogosult ellenőrizni, szükség esetén akár a rendszámot, illetve a hozzá tartozó indítási naplót is bevonni és az ezzel kapcsolatos visszaéléseket megakadályozni. Aki egyedi azonosító jelet (pl. rendszámtáblát) eltávolít vagy meghamisít bűncselekményt követ el. (Nyitóképünk illusztráció)

 
Image
Tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 ezer pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde. Az 1991-ben 1000 pontról…
Image
Pénz
Feltételek teljesítése nélkül is kaphatunk 5% feletti kamatot lekötött betétünk után, míg bizonyos feltételek teljesítésével akár 8%-os kamat sem elképzelhetetlen - derül ki a Bank360.hu körképéből.
rectangle

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!