Személyi sérülés nem történt, a szolgálati gépkocsiban is csak minimális kár keletkezett, azonban kötelező eljárás ilyen esetben rendőri intézkedést kérni a helyszínre, ezért a nyomozók igazolták magukat és felszólították a férfit, hogy szálljon ki az autóból.
A férfi kiszállt a kocsiból, majd közölte a nyomozókkal, hogy mivel ő nem lát sérülést az autón, további teendője nincsen. Majd kiderült, hogy nem voltak nála iratok, további kérdésekre pedig azt is elárulta, hogy jogosítványa nem is volt soha, az autót is lopta, és körülbelül 10 perccel korábban szabadult a börtönből, ahová esze ágában sincs visszatérni.
Amikor meghallotta, hogy a pénzügyőrök értesítették a rendőröket, közölte: nem hajlandó megvárni a hatósági intézkedést, nincs is rá ideje, inkább intézzék el máshogy a „dolgot”. Kezdetben a nála lévő pénzköteggel illusztrálta vesztegetési szándékát, majd megkérdezte a nyomozókat, hogy mennyi pénzt adjon azért, hogy büntetlenül távozhasson, írja közösségi oldalán a NAV.
A pénzügyőrök felhívták a figyelmét arra, hogy ez hivatali vesztegetés kísérlete, azonban a férfi továbbra is próbálta meggyőzni őket, miközben a büntetlenségért cserébe 5 millióra emelte a tétet, amit a nyomozók határozottan visszautasítottak. A sofőr a nap végére ismét a „hűvösön” találta magát.
Olvasd el ezt is!


