A kormány tervei szerint a vagyonadót az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonokra vezetnék be, amely a cégérték, az ingatlanok és a pénzügyi befektetések összességét jelentené. Mindezek alapján az Opten céginformációs szolgáltató becslést készített. A hazai cégértékek meghatározásához saját tőke- és nyereségalapú számításokat alkalmaztak (utóbbinál a piaci konszenzusnak megfelelő ötszörös profit-szorzóval számolva), míg a tőzsdén jegyzett társaságok esetében a piaci értékből indultak ki.

Az Opten adatbázisa alapján mintegy 6400 olyan magánszemély azonosítható Magyarországon, akinek a nevéhez legalább 1 milliárd forint értékű cégvagyon köthető.
 

Ha a cégtulajdonosok mellett az ingatlanvagyonnal és egyéb pénzügyi befektetésekkel rendelkezőket is beszámítjuk, az érintettek köre körülbelül 10 000 főre tehető - árulta el a Csorbai Hajnalka, a JVSZ elnöke, az Opten operatív vezetője egy beszélgetésen.

Az 1 százalékos mértékű adóval számolva a cégvagyon után mintegy 300 milliárd forint, míg az ingatlanok és pénzügyi megtakarítások után további 300 milliárd forint folyhatna be. Így az elméleti maximális adóbevétel megközelítőleg 600 milliárd forint lehetne - írjaa Portfolio.
 

1
Hamarosan jön a társadalmi egyeztetés

A vagyonadóról szóló jogszabálytervezet néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerül. Ezt követően pedig várják a szakmai szervezetek észrevételeit. Erről Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkárára beszélt.

2