Olyan sok a nyitott, ám meghatározó jelentőségű kérdés a világban, hogy bármelyik elemzőt kérdezzük is, csak azzal a közhelynek számító válasszal tud szolgálni, hogy a jövő évi gazdasági előrejelzések bizonytalanok – mondja Madár István a Portfolio gazdasági portál vezető elemzője. Ma még nem tudni ugyanis, hogy a világban tovább tart-e a blokkosodás, súlyosbodik-e a vámháború, sikerül-e feloldani a kínai gazdaság belső ellentmondásait, az Európai Unió túl tud-e lépni az előtte álló gazdaságszerkezeti kihívásokon.
Bárhogy alakul is, Madár István szerint az USA gazdaságának megmarad a lendülete, a tengerentúlon lehet értelmezhető, 2-2,5 százalékos növekedés is. A kínai gazdaság számára a vámháború, a blokkosodás komoly kihívást jelenthet, ám még ilyen kedvezőtlen körülmények között is bővülhet 4-5 százalékkal. Európának viszont fel van adva a lecke. Az Öreg Kontinensnek egyszerre kell versenyképességi és strukturális kihívásokkal szembesülnie, melyek megoldásához ugyan megvan a költségvetési mozgástér, ám az EU gazdasági növekedése nem lesz túl dinamikus, várhatóan 1 százalék körül alakulhat 2026-ban.
Jó hír viszont, hogy a pandémia után feltámadó inflációs hullámnak vége. Az amerikai és az európai jegybank bele is kezdett a kamatok csökkentésébe, bár könnyen lehet, hogy jövőre a most vártnál lassabb tempóban teszik majd ezt. Hogy a mérséklődő kamatok okán élénkülhetnek-e a beruházások a világgazdaságban, az a Portfolio vezető elemzője szerint megint csak bizonytalan. Komoly kockázatot jelenthet ugyanis, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztésébe pumpált óriási összegek a vártnak megfelelően térülnek-e meg. Ha nem, és az AI lufi kipukkan, az megállíthatja a tőzsdék menetelését és ráijeszthet a befektetőkre.
Ilyen világgazdasági környezetben a kis, nyitott magyar gazdaság kilátásai is bizonytalanok. Ahogy Madár István fogalmaz az elmúlt három évben másfél évre előretekintve minden elemző 3-4 százalékos növekedést várt a magyar gazdaságtól, ám csak stagnálásra futotta. 2026-ra 2,5-3 százalékos bővülés jöhet, ám ez is bizonytalan. A magyar gazdaság ugyanis az extenzív növekedési modelltől várható hasznok visszaesése miatt strukturális kihívásokkal néz szembe. A növekedést hajthatja viszont a beruházások évek óta tartó zuhanásának megállása. Mint Madár István mondja, nem csak néhány nagyívű fejlesztés segíthet ebben, hanem az is, hogy a beruházási szint helyenként az amortizációs pótlás szintje közelében jár. A magyar gazdasági növekedés másik támogatója a fogyasztás lehet, amely 2026 első felében a választási ciklikusság miatti központi költségvetési ösztönzők és növekvő jövedelmek miatt felpöröghet.
Alacsony infláció, stabil forint
Az infláció az év elejére 2 százalék körüli szintre csökkenhet – véli Madár István. Adóemelésre nem kell számítani és az áremelések is mérsékeltek maradhatnak, miután a szolgáltatási szektor erős kormányzati kommunikációs nyomás alatt áll. Nagy kérdés azonban mi történik majd a választások után? A vállalkozásoknak a bérnövekedés terheit legalább részben a fogyasztóikra kell hárítaniuk és az elhalasztott adóemelések is megtörténhetnek. A fentiek miatt rendkívül nehéz megmondani az év egészére nézve, mekkora lehet a pénzromlás Magyarországon. Valószínű azonban, hogy meghaladja majd a jegybank 3 százalékos célját – mondta Madár István.
A forint viszont – hacsak nem éri váratlan külső sokk a magyar gazdaságot – erős maradhat a jövő év első felében. A jelenlegi gazdaságpolitika ugyanis elkötelezett nemzeti fizetőeszközünk stabilitása mellett és a jegybanki kamatpolitika is támogatja a 400 forint alatti euróárfolyamot – véli a Portfolio vezető elemzője. Itt is bizonytalan persze, mit hoz 2026 második fele, Az ugyanis mindenképpen benne van a pakliban, hogy az árstabilitási szempont elé kerül a növekedési, és így enyhülhet a stabil forint melletti erős gazdaságpolitikai elkötelezettség.
Mit szólnak a befektetők?
A kis nyitott magyar gazdaságra 2026-ban is az jelenti a legnagyobb kockázatot, hogy a kisebb-nagyobb belső sérülékenységeinket milyen külföldi pénzpiaci hangulat veszi körbe– mondta Madár István. Madár István úgy látja, hogy rövidtávon ettől függ, hogy milyen tempóban kell visszavágni a költségvetésünk hiányát. Ha jó a befektetői hangulat, akkor a lassabb kiigazítást is megfinanszírozza, ellenkező esetben drasztikusabb kiigazításra lehet szükség. De bárki is lesz kormányon, ezt a piac miatt muszáj lesz meglépnie – figyelmeztet a Portfolio vezető elemzője.
Összességében véve 2026 kicsivel jobb lesz 2025-nél, de a választások és a gazdaságpolitikai cikkcakkok miatt valószínűleg derékbetört évként fogunk rá visszatekinteni – összegzi véleményét Madár István. Könnyen lehet, hogy a jövő év végi átlagszámok nem fogják jól kifejezni a magyar gazdaság 2026-os teljesítményét, mert van rá esély az év elején más növekedési, inflációs, költségvetési trend lesz a jellemző, mint az év második felében – figyelmeztet a Portfolio vezető elemzője.
Olvasd el ezt is!


