A két vádirat szerint a vádlottak azt használták ki, hogy az egészségbiztosítás a gyógyászati segédeszközök árához társadalombiztosítási támogatást, ún. ártámogatást nyújt. Ennek feltétele, hogy szakorvos a támogatott eszközt a megfelelő támogatási jogcím és egyéb adatok megjelölésével receptre felírja. Szükséges az is, hogy az eszközt legyártsák, és azt a beteg átvegye.
Az egyik ügyben egy 50 éves férfi a különféle gyógyászati segédeszközöket gyártó cégein keresztül kialakított egy konstrukciót, amelyben több módszerrel, a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelőt megtévesztve, csaknem 275 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A bevált elkövetési módszerük az volt, hogy valótlan tartalmú vényekkel és ambulánslapokkal, jogosulatlanul igényelték meg az ártámogatást. Ehhez négy szakorvos is segítséget nyújtott, akik az orvosszakmai szabályokat megszegve, a páciensek vizsgálata, illetve egészségügyi indok nélkül valótlan diagnózisokat állapítottak meg. Az elkövetésben részt vett az 50 éves férfi három alkalmazottja is, írja közleményében az ügyészség.
A négy szakorvos közül az egyik ,,bedolgozott” egy másik, a költségvetést szintén valótlan tartalmú vényekkel megkárosító bűnszövetségnek is. Ezt egy ortopéd cipőket gyártó cégekkel rendelkező 57 éves férfi irányította, aki az elkövetésbe további három személyt, köztük még egy szakorvost vont be. Ebben az ügyben a költségvetési hátrány összesen 312 millió forint. Az ügyeket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda derítette fel, illetve elkülönített ügyekben még tovább nyomoz.
A Fővárosi Főügyészség összesen 13 személyt vádolt meg minősített költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádirataiban, amelyek közül az egyik hosszabb, mint 300 oldal. A főügyészség 12 vádlottal szemben végrehajtandó, egy férfinél próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélést, valamint egyes vádlottaknál cégvezetéstől, illetve szakorvosi tevékenységtől eltiltást, emellett vagyonelkobzást is indítványozott.
Olvasd el ezt is!


