Az Országgyűlés elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A most elfogadott törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl, mint például az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb., 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak.

A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.

A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása. Mindezek garantálják a hatékonyan működő adatalapú döntéshozatalt, a minőségi, munkaerőpiaci igényekhez jobban illeszkedő felnőttképzéseket.

1

A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat, olvasható a tájékoztatóban.

2