"Továbbra is megvédjük a magyar családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésekkel szemben, ezért november 30-ig meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, ami a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul" - emlékeztetett a minisztérium, megerősítve azt a korábbi álláspontot, amely szerint a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. A közleményben részletesen fel is sorolták az utóbbi időszak intézkedéseit.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 júliusában a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 1,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,3 százalékkal, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzleteké 3,4 százalékkal növekedett. Miközben a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,9 százalékkal nőtt az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. Országos szinten a kiskereskedelmi forgalom elérte az 1739 milliárd forintot. Az idei év első hét hónapjában a kiskereskedelem forgalmának volumene 2,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
„Nem tud kitörni a lakossági elbizonytalanodás csapdájából a magyar gazdaság. Az év elején a beszállítói árak megugrása miatt emelkedő infláció felélesztette a 2022-23-as félelmeket, és ezen nem változtatott az árrésstop sem, sőt az OKSZ megítélése szerint csak reflektorfénybe helyezte a problémákat. A lakossági fogyasztás ennek megfelelően továbbra is a várakozások és a lehetőségek alatti ütemben emelkedik”.
„Bár az árrésstopnak volt egyszeri inflációcsökkentő hatása, ez nem elég ahhoz, hogy visszatérjen a fogyasztói bizalom. Reprezentatív felmérés igazolja, hogy azóta a lakosság 75 százaléka nem érzékeli az árrésstop hatását. Eközben a kormány újabb és újabb terheket rak a kiskereskedelemre” – mondta Kozák Tamás, az Országos Kerekedelmi Szövetség főtitkára.
Olvasd el ezt is!


