Zsigó Róbert azt mondta: az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.

"Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni"

 - mondta az államtitkár.
 

1

Tájékoztatása szerint a nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, amit őszig fognak kézbesíteni. Az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is. Már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhetmeg az utalványok gyártása.