A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke friss bejegyzéssel jelentkezett az X-en, amelyben óriási eredményként bejelentette, hogy a brüsszeli testület "felébredt, észrevette, hogy az ukránok egy olajblokádot tartanak fenn két európai uniós tagországgal szemben, és most már fogadkozik, hogy fú, most már nagyon meg fogják oldani ezt a helyzetet"

"Tehát először is Guten Morgen! Jó reggelt kívánunk! Lassan ötven napja van Magyarország és Szlovákia olajblokád alatt, úgyhogy itt volt az ideje, hogy az Európai Bizottság elnöke is erre ráébredjen" - mondta. "De a helyzet az, hogy itt egy politikai akcióval állunk szemben. Ne engedjük magunkat félrevezetni, Kijev és Brüsszel minden lépést egyeztetett”

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány azonban "nem a 6:20-as jött", és meg tudja óvni az országot. "Nemcsak a szerbekkel, hanem a szlovákokkal is most már közös vezetéket építünk, a tengeri szállításokat megrendeltük, a tartalékokat feltöltöttük"- sorolta.

1

"Annak a vezetéknek az ég egy adta világon semmi, de semmi baja nincsen. Az a vezeték már a mai naptól alkalmas arra, hogy olajat szállítson Magyarországra. Az a vezeték teljesen alkalmas. Úgyhogy elég a színházból, még a mai napon nyissák újra a Barátság kőolajvezetéket!" - összegzett. (Forrás: MTI, nyitókép:illusztráció)