A márka saját budapesti műhelyében készülnek a termékek, amelyek ma már több mint 500 prémium optikában érhetők el világszerte. A Tipton filozófiáját a kezdetektől az anyagok újraértelmezése és az újrahasznosítás határozza meg: bakelit lemezek, töltényhüvelyek vagy kerékpár-bowdenek kapnak új életet szemüvegként vagy design tárgyként.
Az elmúlt évek azonban váratlan fordulatot hoztak az alapító, Zack Tipton életében. Egy milánói szakmai kiállítás idején agyvérzést kapott, ami arra kényszerítette, hogy újragondolja a tempót, a cég működését és a saját szerepét is. A Tipton azóta is sikeres, de már egy tudatosabban felépített rendszerben működik. Az elmúlt évek változásairól beszélgettünk az alapító-tulajdonossal.
Ha korszakokra bontanád a Tipton történetét, hogyan nézne ki?
Az első korszak a koncepció megszületése volt 1999 körül. Akkor találtam ki az egész ötletet, hogy különleges anyagokból készítsünk szemüvegeket.
Utána jött egy hosszú fejlesztési időszak 2001 és 2007 között, amikor a gyártási technológiát próbáltuk működőképessé tenni. Ez volt talán a legnehezebb időszak, mert mindent ki kellett kísérletezni.
2009 körül indult el igazán a hazai gyártás. Később jöttek az első hírességek – Elton John például az elsők között viselte a szemüvegeinket. 2014-ben a Pink Floyddal volt egy nagy együttműködésünk, később pedig az AC/DC-vel dolgoztunk együtt évekig.
2022 körül pedig új korszak kezdődött: lett egy saját helyünk Budapesten, ahol a műhely és a bemutatóterem egyben van. Most pedig megint egy új szakasz elején járunk. Elkészült a Cyclo kollekció, amiben már bicikli bowdent hasznosítunk újra, és itt van a Sound Saucer, ami egy hangszoró és egy új termékvonal.
Az elmúlt években milyen események formálták leginkább a Tipton működését?
A Covid például érdekes módon nem volt rossz időszak számunkra. Sok ember munkája megváltozott, többet ültek számítógép előtt, és sokan rájöttek, hogy szükségük van egy jobb szemüvegre.
Közben mi is átalakítottuk a működésünket. Sikerült egy saját ingatlant vásárolnunk Budapesten, ahol most a bemutatóterem és a műhely egy helyen van. Korábban három külön helyszín között ingáztunk, most viszont minden egy térben történik: tervezés, gyártás, optika. Ez rengeteg időt spórol, és sokkal hatékonyabb lett az egész működés.

Volt olyan pont, amikor érezted, hogy meg kell állnod és újragondolni a tempót?
Őszintén szólva szinte naponta. Ez egy gyors iparág, és folyamatosan jelennek meg új márkák. Néha az az érzésed, hogy mindig lépést kell tartani mindenkivel. De egy idő után rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez a jó irány. Nem lehet minden trend után futni.
Az elmúlt években egy komoly egészségügyi fordulat is történt az életedben.
Igen. Egy milánói kiállítás idején a szállodai szobában agyvérzést kaptam. Elég komoly figyelmeztetés volt. Nem tudták pontosan megmondani, mi okozta, de végül a stresszre gyanakodtunk. Ez volt az a pont, amikor tényleg át kellett gondolnom, hogyan működik a cég.
Ez konkrét változtatásokat is hozott?
Igen. Az egyik legnehezebb döntésem az volt, hogy csökkentenem kellett a csapatot. Több kollégát el kellett küldenem. Ez nem könnyű helyzet, de akkor azt éreztem, hogy egyszerűbb rendszert kell kialakítani, különben nem lesz fenntartható a működés. Meg kellett mondani mindenkinek egyenesen, mi a helyzet. Más opció nem volt.
Hogyan hatott rád személyesen, hogy kevesebb kiállításon vettetek részt és kisebb lett a csapat?
Őszintén szólva inkább pozitívan. Egészségi okok miatt kellett visszavennem a tempóból, és végül kiderült, hogy kevesebb stresszel is lehet működtetni a céget.
Milyen érzés volt látni, hogy a márka közben mégis működik tovább?
Ez egy jó érzés. Lehet, hogy másképp kell megmutatni a fejlődést. Például idén januárban jelent meg a Rammstein zenekarral közös kollekciónk, és szerencsére nagyon jól fogadták. Tehát a tervezés és a fejlesztés nem áll meg attól, hogy egy kicsit lassítasz.

Mi segített átvészelni ezt az időszakot?
A feleségem. Ő nagyon sokat segített abban, hogy más szemmel nézzem a dolgokat. Elkezdtem többet külföldről dolgozni, új partnereket keresni, új irányokba nyitni. Fontos, hogy az ember időnként kiszakadjon a megszokott környezetből. Kellenek az új ingerek.
Jó döntés volt, hogy a műhely és a showroom egy helyre került?
Igen. Rengeteg időt spórolunk azzal, hogy nem kell több helyszín között ingázni. A tervezés, a gyártás és az optika most egy helyen van. Persze néha elvonja a figyelmet, mert minden egyszerre történik, de összességében sokkal hatékonyabb lett.
Mi ad ma a legnagyobb elégedettséget a cég működésében?
Az önállóság. Nagyon dolgozom azon, hogy a kollégák egyre önállóbban tudjanak működni. Egy cég hosszú távon csak így tud stabil maradni.
Korábban visszautasítottál egy komoly befektetést is. Megbántad?
Nem. A szabadság nagyon fontos számomra. Ha elfogadtam volna a befektetést, lehet, hogy ma nagyobb lenne a cég. De valószínűleg sokkal kevesebb szabadságom lenne.
Mi a legfontosabb szellemiség, amit a márkával szeretnél továbbadni?
Az, hogy szinte bármiből lehet valami teljesen új. A homokból lesz üveg és számítógépchip. A kőolajból lesz bakelit lemez, abból pedig szemüveg. Engem mindig ez inspirált.
Miből jön ma az inspiráció?
Leggyakrabban még mindig a zenéből. Most, hogy újra nagyon népszerű lett a bakelit, rengeteg alapanyag van. Innen jött például a Sound Saucer ötlete is.
Van olyan kollekció, ami különösen közel áll hozzád?
Most a Cyklo kollekció az egyik kedvencem. Ebben kerékpár-bowdenből készül a szemüveg szerkezete, és nagyon kényelmes lett. A másik a Sound Saucer hangszóró, amit én is minden nap használok.
Hogyan változott a munkához való viszonyod?
Muszáj volt csökkentenem a munkaóráimat. A gyerekek nagyon gyorsan felnőnek. A munka mindig ott lesz, de az idő velük nem jön vissza. Próbálom őket bevonni abba, amit csinálok, aztán majd meglátjuk, mennyire érdekli őket.

Mi segít fenntartani a fókuszt?
Edzés. Próbálok rendszeresen jógázni és biciklizni. Minél idősebb az ember, annál fontosabb ez. És sokat olvasok is.
Hogyan látod most az iparágat?
Most jelentek meg az okosszemüvegek. Nem tudom még, mennyire lesznek sikeresek. Lehet, hogy nagyon elterjednek, lehet, hogy csak egy átmeneti trend lesz. Ezt majd az idő dönti el.
Mi a legfontosabb tanulság számodra az elmúlt évekből?
Egy márkát kétféleképpen lehet mozgatni. Vagy új terméket mutatsz be a meglévő piacnak, vagy új piacot keresel a meglévő terméknek. Valahogy mindig mozgásban kell tartani a rendszert.
Mire vagy most a legbüszkébb?
Arra, hogy Budapesten nyitottunk egy jól működő optikát. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jól fog működni. De bebizonyosodott, hogy érdemes új irányokat keresni.


