A rovar komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdészeti fákra, összesen mintegy 100 tápnövénye van. Egy Bács-Kiskun vármegyei lakos a nyáron jelezte a Nébih-nek, hogy ingatlanán egy számára ismeretlen rovart talált. A bejelentéshez csatolt fényképek alapján felmerült az Ázsiából származó, idegenhonos kártevő késői nimfájának gyanúja, ezért a bejelentést követően a vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi szakemberei felvették a kapcsolatot a bejelentővel. A laboratóriumi vizsgálatok ezt követően igazolták a károsító jelenlétét, így a hatóság megkezdte a szükséges karanténintézkedések végrehajtását.

Az Európai és Földközi-tenger Melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) adatai és a tengerentúli tapasztalatok alapján a polifág károsító több mint 100 növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed. A rovar közvetlen kártétele is jelentős lehet, nagy egyedszám esetén folyamatos szívogatásával jelentősen legyengíti a növényt. Ennél is nagyobb kárt azonban a másodlagos, közvetett hatása okozhat. A fertőzött növényeket jelentősen legyengíti, miközben a szúrási sebek és váladék a kórokozók és más kártevők megjelenését is elősegítik.

A károsító komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a gyümölcs- és erdészeti fákra. Észak-Amerikában helyenként a szőlőtermés 90 százalékának elvesztését is okozta.

1

A szőlőültetvények mellett a kabóca egyik legfontosabb tápnövénye a hazánkban is elterjedt bálványfa, de jelentős gazdasági károkat okozhat gyümölcsfákban, valamint erdészeti és díszfákban is. A nőstények a tojáscsomókat szinte bármilyen sima felületre lerakják, ezért a rovar kezeletlen faanyagokon, illetve kamionokon, szállítókonténereken és vasúti kocsikon is könnyen terjedhet. Mivel a faj jelenlegi igazolt előfordulása az első az Európai Unió területén, a megtelepedés és elterjedés megakadályozásában a hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos a lakosság ébersége és a korai bejelentés.

Így ismerhető fel

A pöttyös lámpahordó-kabóca fiatal nimfái jellegzetes, fekete-fehér, később vörös-fekete-fehér mintázatukról ismerhetők fel. A kifejlett kabócák elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal, hátulsó szárnyaikon pedig piros színezet látható.

A Nébih az kéri, hogy észlelés esetén haladéktalanul tegyenek bejelentést a hatóságnak, és a bejelentéshez csatoljanak fényképet, valamint adják meg a pontos helyszínt is.

 

2