Kedden is sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Helyi zápor, hőzivatar nagyobb eséllyel a Dunától keletre fordulhat elő. Az északias szél főként a Nyugat-Dunántúlon megélénkülhet, zivatar környezetében azonban erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora hajnalban általában 18, 26 Celsius-fok várható, míg a hőmérséklet csúcsértéke 36 és 42 Celsius-fok között alakul.
Szerdán az alapvetően sok napsütés mellett már erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, zápor, zivatar többfelé előfordulhat. Egyes helyeken nagy mennyiség hullhat, ugyanakkor a csapadék eloszlása hektikusnak ígérkezik. Az északias szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik. Zivatarok környezetében átmeneti viharos szélrohamokra is lehet számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 26, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 Celsius-fok között valószínű.
Csütörtökön egy hidegfront változó vastagságú felhőzete halad felettünk keleti irányba, amelyből több helyen lehet számítani záporra, zivatarra, néhol esőre is. A Dunántúl északnyugati, nyugati részén már határozottan csökken a csapadékhajlam, arrafelé valószínű a több napsütés. Az északias szél a Dunántúlon és északkeleten sokfelé lesz erős, néhol akár viharos is. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 Celsius-fok között várható.
Pénteken északnyugat felől újabb hidegfront érkezése valószínű, szakadozott felhőzetéből elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki. Alapvetően azonban ezek mellett is sok napsütésre van kilátás. Az északias szelet továbbra is erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A hajnali 14, 20 Celsius-fokról délutánra 26, 31 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.
Szombaton sok napsütés várható kevés gomolyfelhővel, amelyekből néhol zápor nem zárható ki. Az északi, északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 13, 20, késő délután 25, 30 Celsius-fok valószínű.
Vasárnap gomolyfelhős, napos időre van kilátás. Néhol előfordulhat zápor. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A hőmérséklet minimuma 13, 20, maximuma 26, 31 Celsius-fok között várható - írja agrometeorológiai elemzésében a Hungaromet.
Eközben Magyarországon a kalászosok és a repce aratása egyre többfelé zajlik. A tavaszi csapadékhiány látványosan megmutatkozik a zöld tömegüket jellemző műholdas index (NDVI) éves menetében, a maximális mennyiség jócskán elmarad egy átlagos szinttől, és a növények száradása is hamar elkezdődött, így alacsony termésátlagokra van kilátás. A forró, száraz idő az érést segíti, a csapadék nem hiányzik, az csak a termés minőségét rontaná.
A napraforgó egyre többfelé csillagbimbós állapotban van, és a kukorica is intenzíven növekszik, ahol elegendő nedvesség áll rendelkezésére. Sokat szenvedtek eddig a tenyészidőszakban az aszály miatt, zöld tömegük növekedése a Dunántúlon jócskán elmarad egy átlagos évtől. Jelenleg az ország nagyobb részén közepes, helyenként nagyfokú mezőgazdasági aszály van. Jelentős csapadékra lenne szükség a növények optimális fejlődéséhez, a forró idő eső nélkül nagyon káros.
Olvasd el ezt is!


