Kedden felhőátvonulásokra lehet számítani, általában sok napsütéssel. Helyenként - a legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban - kialakulhat zápor, egy-egy zivatar is. A Dunántúlon és az ország középső részén nagy területen lesz erős, néhol viharos az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken 4 fok köré csökkenhet a hőmérséklet. Délután 16-20 fok valószínű.

Szerdán a sok napsütés mellett általában csak kevés gomolyfelhő képződik, keleten, északkeleten fordulhat elő futó zápor. Az északi szelet élénk, néhol esetleg erős is lökések kísérik. Hajnalra általában 6 és 10 fok közé, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken néhol fagypont közelébe hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul.

Csütörtökön nyugat, északnyugat felől átmeneti felhősödésre van kilátás, ezzel együtt elsősorban a nyugati tájakon a csapadék valószínűsége is növekszik. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 5 és 10 fok közötti, a szélvédett, kevésbé felhős helyeken fagypont közeli, míg délután 17 és 23 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani.
 

Pénteken általában sok napsütés, kevés felhő valószínű, legfeljebb futó záporok alakulhatnak ki. Az északias szelet élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik. Kora reggelre 3 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, délután 18-23 fok várható.

Szombaton napos, gyengén felhős, csapadékmentes időre van kilátás. A légmozgás mérsékeltnek ígérkezik. Hajnalban 4-11, délután 19-24 fok várható.

Vasárnap általában napos, csapadékmentes idő valószínű, mérsékelt légmozgással. A hőmérséklet hajnalban 5 és 13, délután 20 és 25 fok között lesz.

1
Helyzetkép a szántóföldről

A kukorica és a napraforgó jellemzően teljesen elszáradtak, a betakarításuk is hamarabb elkezdődött a szokásosnál, utóbbi nagyobb része már a magtárakban. A repce vetéséhez nyugaton idén elő lehetett készíteni a talajt és a keléshez is megkapta a növény a szükséges csapadékot. Ezzel szemben Heves, Borsod és Szabolcs vármegyékben a túl száraz talaj továbbra is akadályozza mind a talajelőkészítést, mind a vetést, mind a kelést.

Az elmúlt héten a Dunántúlon sokfelé jelentősen mérséklődött az aszály, de az Alföld döntő részén továbbra is a legmagasabb fokozatú, súlyos mezőgazdasági aszály van. Az április 1-től tartó időszak (összesen 169 nap) 85%-ában volt az ország területének legalább 30%-án legalább közepes aszály, a legtöbb aszályos nap Pest (154) és Hajdú-Bihar (152) vármegyékben fordult elő, a legkevesebb pedig Zalában (76).