Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű, de néhány helyen előfordulhat zápor. Az északiasra forduló szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. A minimum döntően 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont körül alakulhat. A maximum 14 és 18 fok között várható.
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani, majd délutántól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a nyugati tájakon estefelé már előfordulhat eső, zápor. A délire, délnyugatira forduló szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2 és plusz 6, délután 15 és 19 fok között alakul.
Csütörtökön nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de keleten még több órára kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, a Dunától keletre esetleg zivatar, míg nyugaton havas eső, hó is hullhat. A nyugati tájakon jelentős mennyiségű csapadék eshet. Keleten a délies szél többfelé megélénkül, megerősödik, míg a Dunántúlon az északira forduló szél lesz helyenként viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre 12 és 19, a Dunántúlon 6 és 11 fok között várható.
Pénteken jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, zápor, sőt nyugaton havas eső, hó is előfordulhat. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé erős, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. A minimum-hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű, a hőmérséklet csúcsértéke az ország nyugati felén 3 és 10, keleten 11 és 15 fok között alakulhat.
Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható több helyen esővel, záporral, nyugaton havas esővel, havazással. Az északias szél sokfelé erős, főleg a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. Hajnalban 1 és 6, délután 6 és 12 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Vasárnap szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, eső, zápor előfordulhat. Az északias szelet többfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 1 és 5, délután 6 és 11 fok között alakul.
A repce és az őszi kalászosok fejlődésnek indultak, zöld tömegük növekszik. Az elmúlt heteket jellemző napos, száraz időben a talaj felszín közeli rétege kiszáradt, de a növények a mélyebb rétegekben egyelőre bőven találnak nedvességet. Az ideális fejlődéshez azonban kiadós csapadékra lenne szükség.
A korai csonthéjasok a déli területeken virágoznak, északon a kajszi most kezd virágozni, de a legtöbb gyümölcsfa rügye is már megpattant. A termést a következő napokban várható gyenge fagyok veszélyeztetik majd. A kajszi a virágzás fenológiai fázisában -2, -3 Celsius foknál erősebb fagy estén már károsodik. Az őszibarack is hasonló hőmérsékleti értékeknél károsodik, de az még nem virágzik, így kevésbé van veszélyben.
Olvasd el ezt is!


