A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát – jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap délután.
A beruházások volumene a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,1 százalékkal mérséklődött…
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: jelentős könnyítéseket vezetnek be a beruházási támogatások rendszerében, de zöldtámogatásra is lehetőséget adnak.
Napelemparkokat építenének termőföldek fölé a klímasemlegességi céljaik elérése érdekében a németek. Az eddigi tesztjeik azt mutatják, a mezőgazdasági területek fölötti szolárpanelek előnyei…
Mintegy 23 milliárd forintból újabb gyár épülhet Debrecenben. Az üzemben elektromos autók akkumulátoraiban használt precíziós alkatrészeket gyárthatnak. A MarketLine információját a gyárépítéséről…
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön…
Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon. A japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért -…
Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi…
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint egy év alatt országosan 28 százalékkal, Budapesten pedig 15 százalékkal csökkent az építőipar rendelésállománya. Az építési és…
Újabb híd a keleti és a nyugati gazdaság között, hogy az üdítőitalokat gyártó Hell Energy cégcsoport üzemet tervez építeni Azerbajdzsánban egy helyi beruházási alappal együttműködésben - jelentette…